A vártnál előbb lehet új kormányfője a briteknek, de ez sem garancia semmire

Valamivel kevesebb mint 25 ezer szavazattal választották meg a múlt hét csütörtökjén Nagy-Britannia következő miniszterelnökét. Ennyien voksoltak a munkáspárti Andy Burnhamre, aki fölényesen győzött az észak-angliai makersfieldi egyéni körzetben, ahol a 77 ezer választásra jogosult 59 százaléka adta le a voksát. Az 56 éves politikus a manchesteri polgármesteri posztot áldozta fel a londoni alsóházi mandátumért, ami viszont megnyitotta az utat ahhoz, hogy egy hónapon belül a Munkáspárt és a kormány élére kerüljön, Keir Starmer helyére. Aki a két évvel ezelőtti általános választáson földcsuszamlásszerű győzelemre vezette pártját, 411 mandátumot szerzett a 650 fős alsóházban, s 9,7 millió szavazat emelte miniszterelnökké, ám hétfőn, a rá nehezedő nyomás miatt lemondott. https://hvg.hu/vilag/20260622_keir-starmer-bejelentes-lemondas-nagy-britannia-munkaspart A sokak által a demokrácia példájaként emlegetett brit belpolitika sajátossága, hogy a két hagyományos nagy párt két választás között is lecserélheti a vezetőjét – akár kormányon, akár ellenzékben –, ha elfogyott iránta a bizalom. A konzervatívok között többször előfordult, hogy a belső szabályokat követve kihívó követelt magának helyet a csúcson. 1990-ben például a lehetőségre régen vágyó Michael Heseltine hívta párbajra az EU szorosabb integrációjával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt hatalmában megingott Margaret Thatchert. A Vaslady győzött, de a vártnál kisebb különbséggel, és utódja a pártütőt a második körben megverő John Major lett, aki még 1997-ig hatalomban tartotta a torykat. A Munkáspártban hasonlóra nem volt példa, sem kormányon, sem ellenzékben. Bár kihívó fellépésére náluk is van lehetőség, de a pártvezér eddig mindig lemondott, ha elfogyott a bizalom, s nem várta meg, hogy kesztyűt dobjanak neki.