A Bizottság csak egy dolog miatt nem avatkozik be, de már Brüsszelben is téma a Sulyok elleni hadjárat
Economx
2026-06-23 15:08
Magyar Péter miniszterelnök tervei szerint mindössze egyetlen mondat kell Sulyok Tamás elmozdításához:
az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Azonban a tegnap társadalmi egyeztetésre küldött alaptörvénymódosítás, valamint az egész Tisztítótűz-projekt felkeltette az Ursula von der Leyen vezette testület figyelmét is.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy
A Bizottság magyarországi képviseletétől megtudtuk, hogy
a konkrét ügyet jelen stádiumban sajnos nem tudjuk kommentálni, mivel az Európa Bizottság jogszabályjavaslatokat nem kommentál.
Ugyanakkor jelezték, hogy a Bizottság ma déli sajtótájékoztatóján egy hasonló kérdésre hasonló választ adott Markus Lammert, a demokráciáért és jogállamiságért felelős szóvió. A téma a bírák helyzete volt, miszerint a 70 év felettiek megbízatása megszűnik.
Markus Lammert közölte,
tisztában vagyunk a tegnap javasolt alkotmánymódosításokkal, amelyekről tudomásunk szerint jelenleg nyilvános konzultáció folyik. Tisztában vagyunk azzal is, hogy benyújtották a vagyonvédelmi és -visszaszerzési hivatal létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Ezek még korai tervezetek, ezért jelenleg nem kívánunk hozzájuk megjegyzést fűzni
- magyarázta.
Visszatérve hazánkba, még négy napig lehet konzultálni Sulyok Tamás további közéleti sorsáról.
Megosztom