● news.bsdnet.hu

A számok önmagukért beszélnek. Míg 2023-ban az egymilliomodik, majd a 2025-ös Formula–1-es Magyar Nagydíj idején a kétmilliomodik kiszállított terméknél tartott a gyár, addig mostanra már a 3,3 milliós darabszámot is átlépték. Zólyomi Szabolcs elmondása szerint a titok nyitja a brutális sebességű alkalmazkodás: az elmúlt időszakban drasztikus igényeltolódás történt a magas komplexitású, mesterséges intelligencia alapú infrastruktúrák és a nagy teljesítményű számítástechnikai eszközök, azaz HPC-k (High Performance Cluster) irányába, amire jól reagált az üzem. „A gyárat gyakorlatilag tíz hónap alatt húztuk fel, ami a járványügyi korlátozások közepette komoly kihívás volt. Az akkor megszerzett lendület azonban megmaradt: az egymilliomodik termék óta elértük a 3,3 milliós darabszámot” – kezdte a beszélgetést Zólyomi Szabolcs. A gyárigazgató szerint az eredeti tervekhez képest a létesítmény ma már egy sokkal magasabb volument lát el, amit a beruházásokkal és a működési kiválóság folyamatos csiszolásával tudtak lekövetni. „Látunk egy határozott igényeltolódást a magas komplexitású, magas hozzáadott értékű termékek irányába. Ez elsősorban a High Performance Cluster, vagyis a magasabb számítástechnikai kapacitású, illetve a mesterséges intelligencia alapú infrastruktúra irányába mutat. A sebességünk nem változott, de folyamatosan együtt mozgunk a kereslettel, és kiváló pozícióból várjuk azt, amerre az iparág tart.” A mesterséges intelligencia nemcsak szoftveres szinten követel paradigmaváltást, hanem a puszta fizikát is próbára teszi. Az AI-modellek betanításához és futtatásához szükséges csúcskategóriás szerverek elképesztő mennyiségű áramot zabálnak, és ezzel párhuzamosan brutális mennyiségű hőt is termelnek. Zólyomi rávilágított a nagyságrendi különbségekre: Ezek a számítástechnikai termékek a rendkívül magas energiafelhasználás irányába tolódnak. Pár évvel ezelőtt még 30 kilowatt teljesítményt igényelt egy rackszekrény üzemeltetése. Jelen pillanatban 180–240 kilowattnál járunk, a jövő pedig egyértelműen a fél megawatt és az egy megawatt irányába mutat. Ehhez proaktívan hozzá kell igazítani az infrastruktúránkat. A beruházásaink elsősorban az áram elérhetőségét célozzák, illetve a hűtést és a légkeverést, mert ezeket a szervereket a konfigurálás és a tesztelés során a gyáron belül is le kell tudni hűteni. A Lenovo kettős játékot játszik a mesterséges intelligenciával. Nemcsak azokat a hardvereket építik meg, amelyeken a jövő nyelvi modelljei futnak, hanem a saját folyamataikba is mélyen integrálták az AI-t. „Egy robbanásszerű növekedésről beszélünk” – hangsúlyozta az igazgató. „Három évvel ezelőtt ez sehol nem volt, ma viszont azt tapasztaljuk, hogy véget ért az AI-megoldások kísérletezési fázisa. A vevőink tesztelt, validált, biztos és munkára fogható rendszereket keresnek. Eközben mi magunk is teljesen újraterveztük a saját folyamatainkat: AI-asszisztenseket használunk az előrejelzések, a szimulációk, a döntéshozatal során, az alapanyag-ellátás optimalizálására, sőt, még a hibakereső technikusaink és mérnökeink munkáját is támogatja az intelligencia a termelésben.” Bár az elsődleges piac továbbra is az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régió, a gyár minden licenccel rendelkezik a tengerentúli szállításokhoz is. A Lenovo „Build Anywhere, Ship Anywhere” (azaz gyárts bárhol, szállíts bárhova) stratégiája azt jelenti, hogy a globális hálózat – több mint 30 gyárral és 2000 beszállítóval – rendkívül ellenálló a geopolitikai és logisztikai sokkokkal szemben. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Gartner globális Top 25 Supply Chain rangsorában az elmúlt négy évben folyamatosan az előkelő top 10-ben szerepeltünk” – mondta Zólyomi. „Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ki tudjuk védeni a nem várt hatásokat a globális és a lokális infrastruktúra ötvözésével. A multi-sourcing, a több szereplős alapanyag-ellátás mellett a regionális gyártás felértékelődik, ha például a kontinensek közti szállítmányozásban bármilyen fennakadás történik.” A gyár alkatrészeinek jelentős része értelemszerűen a Távol-Keletről érkezik, de a nagy volumenű, jelentős helyet foglaló elemeknél – mint a csomagolóanyagok – igyekeznek teljesen lokalizált, magyarországi beszállítókra támaszkodni. De vajon ki szereli össze ezeket a komplex gépeket? A dél-pesti és üllői agglomeráció a logisztikai és kereskedelmi elosztóközpontok miatt rendkívül telített, óriási a harc a szabad munkaerőért. Zólyomi szerint a Lenovo viszont magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket kínál. Informatikusok, gépész-, villamos- és folyamatmérnökök, programozók dolgoznak együtt az operációs kollégákkal, egy rendkívül sokszínű csapatot alkotva: a helyi munkaerőbázis mellett 18 különböző nemzetiség képviselteti magát a gyár falai között. „A mérnökök számára óriási motiváló erő, hogy olyan csúcstechnológiákhoz férhetnek hozzá nálunk, amelyekre máshol nincs lehetőség, ráadásul elnyertük a Családbarát Munkahely minősítést is, ami a mai piacon komoly döntési faktor” – fogalmazott a gyárigazgató. Rövid eligazítás után lehetőséget kaptunk az üzemtérbe való belépésre is, ami már önmagában felért egy sci-fi film jelenetével: a dolgozóknak és a látogatóknak egy ESD (elektrosztatikus kisülés elleni) fémlapra kell állniuk a kapu előtt. A kártyát csak akkor lehet lecsippantani, ha a rendszer zöldre vált, igazolva, hogy a ruházatunk nem hordoz a mikrochipekre végzetes statikus feszültséget. A hagyományos gyári közeget az üllői komplexumban már jórészt felváltotta az extrém automatizáció és a gépi intelligencia. A szerelősorokon olyan csúcskategóriás hardverek kelnek életre, mint például egy nyolcutas GPU-val szerelt szerver, amelynek súlya önmagában elérte a 28 kilogrammot. A gyárigazgató érzékletes hasonlattal írta le az ilyen rendszerek összeszerelésének kihívásait: „Úgy kell behelyezni a házba, mint ahogy a motort teszik az autóba: daruval. Az alján több mint 100 tüske van, amit nagyon könnyű letörni, ha az ember nem vigyáz. A folyamatainkat úgy kellett átalakítanunk, hogy ezt sérülésmentesen meg tudjuk oldani” – magyarázta, hozzátéve, hogy a hibafaktor minimalizálása érdekében a minőségbiztosítást egy ponton túl már a technológiára bízzák. Mielőtt a technikus egyáltalán hozzányúlhatna a méregdrága egységekhez, egy optikai szkenner másodpercek alatt végigpásztázza a csatlakozók állapotát, a képeket és az adatokat pedig azonnal a felhőbe menti. Bár a humán munkaerő továbbra is elengedhetetlen a gyárban, a legérzékenyebb fázisokban a gépek már teljesen átvették az uralmat. Az egyik új gyártósoron például kollaboratív robotok ültették be a memóriamodulokat. Lenyűgöző volt látni, ahogy az érkező szerver megáll a cellában, majd a robotkarok finom, kiszámított mozdulatokkal a helyükre pattintják az alkatrészeket, teljesen kizárva, hogy emberi kéz érintse a sérülékeny elektronikát. Ahol viszont a kollégáké a főszerep, ott a rendszer mindent megtesz a munkájuk megkönnyítéséért és a tévedések kizárásáért. Mivel egy-egy komplex szerver akár több ezer alkatrészből is állhat – amit képtelenség lenne fejből megjegyezni –, a kézi összeszerelő sorokon egy úgynevezett Pick-to-Light rendszer segíti a navigációt. Amint a dolgozó beszkenneli a termék vonalkódját, a polcrendszeren felvillanó fények azonnal megmutatják, melyik rekeszből mit kell kivennie. Ha valaki véletlenül rossz helyre nyúlt volna, a monitor rögtön hibakóddal jelzi, hogy arra az alkatrészre jelenleg nincs szükség. Az ergonómiára szintén kiemelt figyelmet fordítottak: a brutális súlyú, esetenként a 140 kilogrammot is elérő egységek mozgatásához speciális vákuumlifteket használnak, ezzel kímélve az operátorokat a fizikai túlterheléstől. A hatalmas szerverszobához – az úgynevezett tiszta térhez – érve aztán egyfajta süketítő zaj csapta meg füleinket, amit az éppen tesztelés alatt álló, hagyományos léghűtéses szerverek ventilátorai keltettek. De volt egy szomszédos terület, ahol gyanúsan nagy volt a csend. Ez a vízhűtéses rendszerek kiválósági központja, ahol a Lenovo hatodik generációs Neptun technológiája dolgozik. „A Lenovo már 13 év tapasztalattal rendelkezik a vízhűtés terén” – magyarázta Zólyomi Szabolcs a csendesebb zónában. „A hatodik generációs termékeink már vertikális elrendezésűek a rackszekrényben. A Neptun technológia erőssége, hogy ugyanazt a számítástechnikai kapacitást szolgáltatja, mint a léghűtéses testvére, viszont 43 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt. Mivel a GPU-k egyre nagyobb helyet foglalnak el a rackben, egyszerűen kiszorul a ventilátoros hűtés, és egyértelműen a folyadékhűtés felé tolódik a piac.” A biztonság persze itt is elsődleges. A zöld „pressure cage” arra szolgál, hogy mielőtt a milliós értékű szervert vízzel töltenék fel, nagy nyomású nitrogéngázzal teszteljék a rendszer tömítettségét. Ha a gáznyomás egy cseppet is esik, a víz szóba sem jöhet. Zólyomi aztán egy guruló szerkezetre is felhívta a figyelmünket: ez egy mobilis, folyadék-levegő hűtőegység (CDU). Mivel nincs rákötve az épület vízhálózatára, kerekeken gurítva bárhová oda lehet tolni a gyárban, és képes akár egy 240 kilowattos teljesítményű rackszekrény tesztelését is kiszolgálni. Mint azt a gyárigazgatótól megtudtuk, a fenntarthatóság ma már nemcsak egy jól csengő marketingkifejezés, hanem a nagyvállalati megrendelők első számú elvárása – az üllői gyár pedig ebből a szempontból is etalon. A leglátványosabb fejlesztés talán az a lézeres gravírozógép, amely a hagyományos, papíralapú címkéket váltotta le. Korábban hatalmas matricákat kellett nyomtatni és felragasztani a szerverek fedlapjára, így ha egyetlen karakter is változott az adatlapban, az egész készlet a kukában landolt. Most a szerverváz beáll a sötétített ablakú cellába, és egy nagy teljesítményű lézer másodpercek alatt beleégeti a fémlapba az összes szükséges adatot és grafikát. Fizikai készlet és hulladék nélkül. De az energiagazdálkodás is mesteri. A tetőn lévő napelemek csúcsidőben három megawatt energiát termelnek, ami a gyár áramigényének 60-70 százalékát is lefedi. És mi történik azzal a rengeteg hővel, amit a szerverek a tesztelés során kibocsátanak? „Egy intelligens hűtési rendszert építettünk ki” – meséli büszkén az igazgató. „A szabad levegőt szűrőkön keresztül beszívjuk, és ezt az ingyenes hideget használjuk a hűtésre, nem az épület gépészetét terheljük. A nyári hónapokban a hulladékhőt egyszerűen kieresztjük, de télen újrahasznosítjuk, és a teljes csarnok, valamint az irodák fűtésére használjuk. Ez az okos zsalus rendszer több mint 30 százalékos energiaoptimalizálást hozott nekünk.” Mindemellett pedig maga a gyár európai jelenléte is egyfajta zöld fegyvertény: „Azáltal, hogy itt van ez a gyár, és a régiót innen látjuk el termékekkel, ahelyett, hogy egy távol-keleti üzemből szállítanánk ide mindent, 90 százalékkal csökkentettük a szén-dioxid-kibocsátásunkat” – magyarázta Zólyomi. A csomagolósor végén AGV-k (Automated Guided Vehicles), vagyis önvezető targoncák viszik el a tonnás dobozokat. Csendben, szenzorokkal navigálva kerülik ki a dolgozókat. A csomagolás során is érvényesül a környezettudatosság: a beérkező üres rackszekrények robusztus kartondobozait nem dobják el, hanem felülcímkézve, minimális esztétikai kompromisszummal újrahasznosítják a késztermékek kiszállításához. A kiszállítás pedig korántsem egyszerű feladat. Ahogy Zólyomi fogalmaz, a Lenovo felelőssége a „Final Mile Delivery”, vagyis az utolsó mérföld biztosítása. „Ez azért kritikus, mert sok adatközpont európai fővárosok szűk belvárosi utcáiban, vagy éppen egy irodaház nyolcadik emeletén van. Oda nem lehet csak úgy egy kamionnal beállni. Nagyon meg kell tervezni az útvonalat, mintha ipari költöztetők lennénk.” Hogy a szerverek útközben ne sérüljenek, speciális dőlésérzékelő kapszulákat szerelnek a csomagolásra. Ha a szállítás során a termék túlzottan megdől vagy felborul, az indikátor visszavonhatatlanul pirosra vált, így az ügyfél azonnal látja, hogy probléma történt, és visszaküldheti a gépet elemzésre. A túra végén aztán a Formula–1 -es analógia is visszatért, a Lenovo nemcsak technológiai partnere és szponzora a száguldó cirkusznak, de maga az üzem is úgy működik, mint egy összehangolt F1-es boxutca. Zólyomi mosolyogva mutat körbe az üzemcsarnokon: „Itt van a startvonalunk, felsorakoznak az autók, végigmegyünk a pályán, a folyamatokon, a minőség-ellenőrzéseken, és a végén ott a cél.” Ami pedig a jövőt illeti, a vízió minden eddiginél világosabb. Zólyomi szerint egyáltalán nem érték még el a maximális kapacitást az üllői üzemben, a fókusz pedig most azon van, hogy összességében tovább erősítsék a telephely stratégiai szerepét a teljes EMEA-régióban. A végső cél egy olyan, egyre reszponzívabb, fenntarthatóbb és innovációvezérelt központ felépítése, amely villámgyorsan képes alkalmazkodni a folyamatosan változó piaci igényekhez – ezzel emelve a következő szintre a Budapest határában soha nem pihenő gyárat. Ez a szerkesztőségi tartalom a Lenovo támogatásával jött létre. (Borítókép:  A Lenovo üllői gyára 2026. június 10-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)