Panaszt nyújtott be az újdörögdi kézigránát-baleset súlyos sérültje a nyomozás megszüntetése ellen
Index
2026-06-23 15:22
Panasszal élt a nyomozást megszüntető határozat ellen az újdörögdi kézigránát-baleset legsúlyosabb sérültje, miután A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség június elején megszüntette a nyomozást.
Amennyiben a határozatot hozó ügyészség a panaszt nem tartja alaposnak – és annak saját hatáskörben nem ad helyt – azt nyolc napon belül terjeszti a felettes ügyészségnek
– válaszolta a Telex kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség. A felettes szerv ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség, melynek 30 napon belül kell majd döntenie a panaszról.
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség június elején zárta le az újdörögdi kézigránát-baleset nyomozását . Felelőst nem találtak, annak ellenére, hogy több szabálytalanságot is megállapítottak – köztük azt, hogy a sértettet az éles dobógyakorlatból ki kellett volna zárni, mivel a gyakorlógránátot egyszer sem tudta eldobni az előírt 30 méteres minimumtávolságra.
A nyomozás szerint az éles gyakorlat során a sértett nem tudta kihúzni a biztosítószeget, majd amikor mégis sikerült neki, idő előtt elengedte a biztosítókart. Még megpróbálta visszanyomni, azonban a gránát működésbe lépett és még azelőtt felrobbant, hogy eldobhatta volna. A kormány kormánytisztviselő-nő mindkét kezét elveszítette, a mellette álló kiképző pedig súlyosan megsérült. A sérült kormánytisztviselőt „hősi juttatásban” részesítették .
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség döntését követően egy nappal Ruszin-Szendi Romulusz, honvédelmi miniszter újabb vizsgálatot rendelt el , és ígéretet tett arra, hogy nyilvánosságra hozza, ki hibázott és miért.