← Vissza

news.bsdnet.hu

Már 78-an pályáztak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöki tisztségére

Telex 2026-06-23 16:10
Két hét alatt 78 pályázat érkezett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Kehi elnöki tisztségére kiírt nyílt pályázatra – írta a Miniszterelnökség keddi közleménye . A Miniszterelnökség most először döntött úgy, hogy nyílt pályázati eljárásban választja ki a Kehi vezetőjét. „A beérkezett pályázatok alapján erős és sokszínű szakmai mezőny alakult ki. A jelentkezők között jogi, közgazdasági, pénzügyi, ellenőrzési, közbeszerzési, számvevőszéki, közigazgatási és vezetői tapasztalattal rendelkező szakemberek is vannak” – írták. A közlemény szerint a pályázat célja, hogy a Kehi élére hiteles, felkészült és tekintélyes vezető kerüljön, aki képes megerősíteni a hivatal szerepét a közpénzek és a közvagyon védelmében, valamint határozottan és eredményesen fellépni a visszaélésekkel szemben. A pályázatokat öttagú szakmai bírálóbizottság értékeli. A bizottság munkájában Kármán András pénzügyminiszter, Görög Márta igazságügyi miniszter, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, Pósfai Gábor belügyminiszter és Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vesz részt. A bizottság a pályázók szakmai alkalmassága alapján tesz javaslatot a legalkalmasabb jelöltre. A kinevezésről Magyar Péter miniszterelnök dönt majd. A kormány szerint a nyílt pályázat fontos lépés afelé, hogy a Kehi működése „erősebb, átláthatóbb és szakmailag megalapozottabb alapokra kerüljön”. A 78 beérkezett jelentkezés azt mutatja, hogy ehhez a munkához széles szakmai merítés és komoly támogatottság áll rendelkezésre. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a kormány ellenőrzési szerve. A hivatal a kormányzati ellenőrzési hatáskörében a külön jogszabályok, kormányhatározatok, valamint a miniszterelnök, illetve az általános politikai koordinációért felelős miniszter által előírt ellenőrzési feladatokat végzi. A hivatal vezetőjét maga a miniszterelnök nevezi ki. A Kehi-t eddig az a dr. Gaál Szabolcs Barna vezette, aki korábban a XII. kerület jegyzője volt . Ruff Bálint június elején javasolta Gaál felmentését . A hivatal vezetését az átmeneti időszakban megbízott vezető látja el. A Fidesz Magyar Péter „kicsinyes bosszújaként” értékelte a Kehi-elnök kirúgását.
Eredeti cikk megtekintése →