A börtönből is elvégzi polgármesteri feladatait Őrsi Gergely
Index
2026-06-23 16:15
Őrsi Gergely azon politikusok közé tartozik, akiket még június elején az óbudai korrupciós ügyhöz kapcsolódó akció során tartóztattak le legalább 30 napra. Ennek alapját az adta, hogy egy parkfenntartási és közétkeztetési cégeket ténylegesen irányító vállalkozó több mint 2 milliárd forint kenőpénzt fizetett ki budapesti és vidéki önkormányzati vezetőknek, képviselőknek és politikusoknak, pártoldaltól függetlenül.
Adódik a kérdés, hogy ebben az esetben hogyan tudja ellátni a munkáját egy politikus, hiszen Őrsi Gergely jelenleg is a II. kerület polgármestere. Egy június elején kiadott közleményben azt írta , hogy az önkormányzat működik, és minden feladatot zökkenőmentesen ellátnak. A 24.hu pedig Varga Előd Bendegúzt kereste fel a témában, aki írásban válaszolt a portálnak.
A döntéshozatalban polgármester úr továbbra is részt vesz, a testületi anyagokat megkapja, azokat el tudja olvasni, megjegyzést tud írni hozzájuk. Van lehetőség arra, hogy módosítást vagy akár új előterjesztést írjon, egyúttal továbbra is felelős az önkormányzat döntéseiért
– fogalmazott az alpolgármester, aki kiemelte, hogy az önkormányzat működése zavartalan, minden kötelező és önként vállalt feladatot elvégeznek. Az eseményeken általános helyettesként vesz részt. Többek között ő adta át Demján Sándorné Lídiának a díszpolgári címet, de a vízosztásban is segédkezett.
Varga Előd Bendegúz 2019 óta dolgozik Őrsi Gergely helyetteseként, aki 2024-es választáson a voksok közel 70 százalékát gyűjtötte be, és kiütötte a fideszes Dombi Rudolfot.
(Borítókép: Őrsi Gergely 2026. január 28-án. Fotó: Kertész Renáta / Index)