← Vissza

news.bsdnet.hu

Most jött a tragikus hír: a halálba zuhant az ablakból a 32 éves magyar birkózó

Blikk Rúzs 2026-06-23 16:13
Életének 33. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó . Az évek óta Bulgáriában élő sportoló haláláról az arenasport.bg internetes oldal számolt be. Mint írják, az UTE korábbi versenyzője Szófiában 11. emeleti lakásának erkélyéről a mélybe zuhant. Németh Zsanett 2011-ben kadet világbajnokságot nyert, ezzel ő lett az első magyar női birkózó, aki vb-aranyérmet szerzett. Később többek között három U23-as Európa-bajnoki címet gyűjtött, közben már korán bemutatkozott a felnőtt mezőnyben és 76 kg-ban kijutott 2016-os riói olimpiára, melyen a tizedik helyen végzett. Németh Zsanettet gyászolja a birkózótársadalom / Fotó: arenasport.bg Felnőtt karrierje legnagyobb sikerét a 2017-es belgrádi Európa-bajnokságon érte el, amelyen egészen a döntőig menetelt és végül a második helyen zárt, majd a 2019-es kontinensviadalon bronzérmes volt. Legjobb felnőtt világbajnoki szereplését 2018-ban a budapesti Papp László Arénában produkálta, ahol nagyszerű birkózással az elődöntőbe jutott, ott pedig egyenrangú partnere volt a törökök címvédőjének, Yasemin Adarnak, egészen addig, amíg a térde meg nem sérült, ami miatt a másnapi bronzmérkőzésen nem léphetett szőnyegre és az ötödik lett. A nehézsúlyú birkózó 2021-ben versenyzett legutóbb világversenyen, 2022-ben költözött Bulgáriába, ahol néhány hete megnyerte az országos bajnokságot. Az arenasport cikke szerint Németh nemrég a CSZKA Szófiához igazolt, s a klub kifizette volna azt a 10 ezer svájci frankos díjat, mely által bolgár színekben indulhatott volna a világ- és Európa-bajnokságokon. Viszont az utóbbi időszakban Németh Zsanett – az MTI információi szerint – már a hazatérését tervezte. Ha segítség kell Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111 telefonszámon, vagy online chat-en! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a krízisben lévő gyermekek számára nyújt segítséget. Anonim lelkisegélyvonala a 116-111 telefonszámon Magyarországról szintén a nap huszonnégy órájában ingyenesen elérhető, mobilról is hívható. A Kék vonal online chat-en és a kek-vonal.hu oldalon elektronikus levélben is elérhető.
Eredeti cikk megtekintése →