← Vissza

news.bsdnet.hu

Veszélyes döntést hozott Anne Hathaway, hogy 43 évesen vállalt gyermeket?

Index 2026-06-23 17:34
Pár nappal ezelőtt  mi is beszámoltunk arról, hogy Anne Hathaway-t családi vakációjuk közben, Saint-Tropezban kapták lencsevégre lesifotósok, ahol áttetsző felsője alatt már látszódott gömbölyödő pocakja. A színésznő nem is húzta az időt, elejébe menve a spekulációknak pár órán belül hivatalos oldalán jelentette be várandósságának hírét.  Az ördög Pradát visel sztárja egy videóban mutatta meg kerekedő hasát, amit egyébként remekül leplezett az elmúlt hetek hivatalos eseményein,  vörös szőnyeges megjelenésein  – két hónappal ezelőtt például egy csipkés meztelenruhában reklámozta a  Mother Mary című thriller-musicalt. A színésznő már túl van a negyvenen, így megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, biztonságos-e ennyi idősen gyermeket vállalni. Neelam Suri, a szülészet és a nőgyógyászat vezető szakorvosa szerint már közel sem akkora a rizikófaktora ennek, mint néhány évvel ezelőtt, ám továbbra is ajánlott a kismama folyamatos megfigyelés alatt tartása. Kiemelte, a nők egy bizonyos számú petesejttel születnek, nem végtelen a megtermékenyíthetőek száma. Mi több, ezek minősége 35-40 éves kor környékén már romlik, jóval nehezebben termékenyednek meg természetes úton. Több egészségügyi veszélynek vannak kitéve ennyi idősen a nők, kezdve a terhességi cukorbetegségtől a magas vérnyomáson át egészen a komplikációs szülésig. Ezért is fordul elő, hogy ennyi idősen már javasolják a lombikprogramot, hisz az egy biztonságos keretet ad az édesanyák várandósságának, mi több, orvosaik végig tudják felügyelni a procedúrát. A későbbi életszakaszban bekövetkező terhesség már nem számít szokatlannak, és megfelelő orvosi ellátás és óvintézkedések mellett sok nőnél kedvező kimenetelű a várandósság – fogalmazott a szakorvos. Biztatott minden édesanyát, hogy éljen a rendszeres vizsgálatok, az úgynevezett monitorozás lehetőségével. Anne Hathaway első gyermeke 2016-ban született, amikor a színésznő 33 éves volt. Mikor második kisfiával volt várandós, megosztotta, hogy 2015-ben volt egy vetélése, valamint alapvetően a teherbeesés sem volt zökkenőmentes számára. Megjárta a poklot, amit a terméketlenség jelent egy olyan nőnek, aki vágyja az anyaságot. Elmondása szerint ezért is tartotta fontosnak megosztani, hogy végül sikerült gyermeket vállalnia. Úgy fogalmazott, tisztában volt a ténnyel, ha csak terhességének örömhírét osztja meg, attól egyesek csak még elszigeteltebben érzik majd magukat. Így fontosnak tartotta, hogy az idáig vezető útról, annak nehézségeiről és szívfájdalmairól is beszéljen. „ Ha teherbe esel, az esetek többségében az egy igazán boldog időszak, de ez csak a történet egyik fele. Azok a lépések pedig, amelyek ehhez a boldog részhez vezetnek, igazán fájdalmasak, nagyon elszigetelőek és tele vannak önbizalomhiánnyal. Én is átéltem ezt ” – magyarázta a színésznő. Hathaway történetéből az irónia sem hiányzik, ugyanis vetélése épp akkor történt, amikor a Broadway Grounded című musicaljében alakított egy várandós nőt. Minden egyes este gyermeket szült a színpadon, míg magánéletében ez csupán egy hőn dédelgetett álom maradt. Nyilatkozatai alapján élete egyik legmegterhelőbb szerepe és legnehezebb időszaka volt. Anne Hathaway egyébként méltósággal kezeli a korát, ám nem zárkózik el a plasztika vagy a botox lehetőségeitől sem. Bár korábban azt pletykálták, már igénybe is vette ezeket a szolgáltatásokat, elárulta, valójában még nem feküdt soha kés alá. Kiderült , mindössze egy praktikus trükkel oldják meg vörös szőnyeges megjelenéseinél, hogy kisimultabbnak tűnjön az arca. Fodrásza apró fonatokat készít a halántékánál, amelyet hátul erősen összefognak, ez pedig operáció nélkül, valóban feszesebb arcot eredményez. Most azonban bővülő családjára koncentrál, hisz a legfontosabb egy kismama számára, hogy kiegyensúlyozott legyen. Az, hogy Anne Hathaway úgy öregszik, mint a jó bor, tovább erősíti a hiedelmeket, miszerint ő Shakespeare egykori felesége, aki most visszatért. A szóbeszédet az indította el, hogy férje egy az egyben úgy néz ki, mint a középkori drámaíró, akinek szintén Anne Hathaway-nek hívták feleségét. Egy korábbi interjújában is szó esett erről , amelyben a színésznő smink nélkül látható, mire az újságíró arról kérdezi, milyen volt a kilencvenes években élni. Hathaway visszakérdez: „Mármint az 1590-es években?” – utalva ezzel arra, maga is érzékeli, mennyi különös egybeesés van saját házassága és a méltán híres drámaíróé között. Most pedig csak még inkább megerősíthetik az összeesküvés-elmélet gyártókat azzal, hogy harmadik gyermeküket várják. A rendkívül bizarr egybeesést ugyanis tovább mélyíti az, hogy Shakespeare-nek és feleségének is három gyermeke született – Suzanne, valamint Hamnet és Judith, akik ikrek voltak.  Meglehet tehát, hogy a színésznő várandóssága pont sorsának beteljesülését is jelenti. Legalábbis az elméletszövők szerint egészen biztosan. A post shared by How Stuff Works ⚙️ (@how.everything.works) (Borítókép: Anne Hathaway látható 2026. június 1-jén New York City városában. Fotó: XNY/Star Max / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →