Meglepő dolgot találtak a kalciumról és a D-vitaminról
Origo
2026-06-23 17:59
Sokan évek óta azért szednek kalciumot és D-vitamint, hogy idősebb korban is erősebbek maradjanak a csontjaik, és kisebb legyen a törések vagy az esések kockázata. Egy nagyszabású új kutatás szerint azonban ezek a kiegészítők a legtöbb egészséges felnőttnél jóval kisebb védelmet adhatnak, mint korábban sokan gondolták.
A kutatók 69 klinikai vizsgálat eredményeit elemezték, összesen több mint 154 ezer felnőtt bevonásával. Azt nézték meg, hogy a kalcium, a D-vitamin, illetve a kettő együttes szedése csökkenti-e a csonttörések és az esések kockázatát.
Az eredmények szerint az önmagában szedett kalcium alig vagy egyáltalán nem csökkentette érdemben a törések és az esések számát. Hasonló eredményre jutottak a D-vitamin esetében is: önmagában szedve nem mutatott jelentős különbséget azokhoz képest, akik nem kaptak ilyen kiegészítőt.
A kalcium és a D-vitamin együttes szedése elsőre valamivel kedvezőbb eredményt mutatott, de a különbség nagyon kicsi volt. A kutatók szerint az összes törés esetében nagyjából 100 emberre jutott eggyel kevesebb törés, a csípőtörések száma pedig csak minimálisan csökkent.
A tanulmány nem azt állítja, hogy a kalciumra és a D-vitaminra nincs szükség. Csontritkulás, D-vitamin-hiány vagy más betegség esetén továbbra is fontos szerepük lehet az orvosi kezelésben.
A kutatók szerint azonban a rutinszerű pótlás önmagában nem biztosít erős védelmet. A csontok egészségének megőrzésében továbbra is a rendszeres mozgás, az erősítő edzés, az egyensúlygyakorlatok, a séta és a kiegyensúlyozott étrend lehet a legfontosabb – írja a The Independent.