További részletek derültek ki Németh Zsanett halálával kapcsolatban
Index
2026-06-23 18:30
Ahogyan azt kedd délután megírtuk , Németh Zsanett Európa-bajnoki ezüstérmes birkózóra holtan találtak rá Szófiában, miután a 32 éves sportoló kizuhant a 11. emeleten található lakóhelyéről.
A bolgár sportal.bg ezúttal újabb részletek közölt a halálesettel kapcsolatban,
a lap saját értesülései szerint a birkózó öngyilkosságot követett el, valamint azt is írja, hogy a háttérben egy szerelmi dráma is állhatott valamelyik klubtársával.
A Nemzeti Sport szerint a tragédia előtt már szó volt arról, hogy Németh hazatér Magyarországra, egykori klubjában, az UTE-ban pedig szívesen fogadták volna a sportolót.
A birkózó 2017-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Újvidéken, míg a két évvel későbbi kontinenstornán a dobogó alsó fokára állhatott fel. Három évvel ezelőtt bejelentette, hogy ezentúl bolgár színekben kíván versenyezni.
A nehézsúlyú birkózó legutóbb még 2021-ben lépett világversenyen szőnyegre, Bulgáriába pedig egy évvel később költözött át, ahol néhány hete megnyerte az országos bajnokságot.
Különböző sajtóinformációk szerint Németh az utóbbi időben depresszió jeleit mutatta, és pszichológushoz is járt.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt . Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe .
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.