Donald Tusk: Ami összeköt minket, az erősít minket
Index
2026-06-23 19:08
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az ismert mondással kezdte beszédét (Lengyel, magyar két jó barát), és örömét fejezte ki, hogy ismét hangjukat hallathatják a V4-ek, pedig nem minden témában értenek egyet.
Több mint húsz év telt el, hogy részt vesz a V4 munkájában, és úgy véli, hogy teljes bizalomra épült ez az együttműködés, és hatással tudtak lenni az európai döntésekre, de nem kell szembemenniük Európával, és adhatnak egy hangvételt Európának a kulcsfontosságú témákban.
Ami összeköt minket, az erősít minket
− hangsúlyozta a lengyel kormányfő, majd hozzátette, hogy szerinte jól fognak együttműködni. Továbbá nincs oka annak, hogy a V4 ne legyen útmutató azoknak az országoknak, akik szemben állnak Németországgal vagy Franciaországgal.
Donald Tusk szerint a V4 az egyik legnagyobb hatalom lesz, mert a bizalomra és a kölcsönös lojalitásra épít. Végül gratulált Magyar Péternek, hogy összehozta ezt a találkozót, és hogy egy óra alatt meg tudtak egyezni egymással.