Cristiano Ronaldo mindenkit megcáfolt, Portugália kitömte Üzbegisztánt
HVG
2026-06-23 20:00
Két javítani akaró csapat találkozott magyar idő szerint kedd este Houstonban, a világbajnokság L csoportjának második fordulójában. Portugália az első meccsén ugyan korán vezetést szerzett Kongó ellen, végül kénytelen volt beérni az 1-1-es döntetlennel , míg hiába küzdött nagyot, végül 3-1-re alulmaradt Kolumbiával szemben .
A csalódást keltő eredmény ellenére egyik csapat sem változtatott a meccstervén az első fordulóhoz képest: az erőviszonyoknak megfelelően a portugálok az első perctől kezdve támadtak, az üzbégek pedig beálltak védekezni. Cristiano Ronaldón látszott, hogy bosszantja az első meccs sikertelensége, már a 4. percben nagy helyzetbe került, de centiméterekkel lemaradt Nuno Mendes beadásáról.
Így sem kellett sokat várni arra, hogy góllá érjen a portugál nyomás: ahogy Kongó ellen, ezúttal is a 6. percben szerezték meg a vezetést. Ráadásul éppen az első fordulós teljesítménye miatt sokat kritizált Ronaldo talált be, miután Joao Cancelo félmagas beadását kapásból, az ötös vonaláról gyönyörű mozdulattal a kapu jobb oldalába küldte.
Ronaldo ezzel megtörte a jeget, ráadásul rögtön rekordot is döntött: ő lett az első játékos, aki hat világbajnokságon is gólt szerez. Az ötszörös aranylabdás azonban nemcsak góljával cáfolt rá a kritikus hangokra. A Kongó elleni meccs sokan azt sérelmezték, hogy saját góléhsége a portugál csapatérdekeket is háttérbe szorítja . Ronaldo gyakorlatilag kihasználta ezt a közvélekedést, amikor a tőle megszokott látványos módon odaállt egy szabadrúgáshoz közvetlenül a 16-os előtt, de végül mindenki – beleértve az üzbég kapust és sorfalat – megdöbbenésére nem ő, hanem Nuno Mendes végezte el a pontrúgást. Mendes magabiztosan a bal alsóba lőtt, ezzel 2-0-ra módosítva az eredményt.
A portugál lendületet csak az ivószünet tudta megtörni, amely úgy tűnt, akár fordulatot is hozhat a meccsbe: a 29. percben Joao Cancelo a saját tizenhatosa előtt vesztett labdát, amelyből Ganiev bődületes bombagólt lőtt a hosszú felsőbe. A marokkói Dzsajev azonban rövid videózás után úgy ítélte meg, hogy Fayzullaev szabálytalankodott Canceloval szemben, ezért érvénytelenítette a találatot.
Portugáliát felébresztette a visszavont üzbég gól, visszavették a kezdeményezést. Ez a 39. percben érett be, amikor egy labdaszerzést követően Bruno Fernandes tálalt a kiugró Cristiano Ronaldo elé, aki az ötös közelébe érve rutinosan a hosszú alsóba gurított, ezzel megszerezte saját második, csapata harmadik gólját. Ronaldonak még az első félidőben lehetősége nyílt a mesterhármast is megszerezni, az első találathoz hasonlóan Cancelo beadására érkezett, sikeresen át is pörgette a labdát a kirobbanó Nematovon, de Khusanov utolérte a játékszert még mielőtt az az üzbég kapuba pottyant volna.
Ronaldóék a félidő után sem lassítottak: az 58. percben ismét egy szabadrúgás-kombinációt mutattak be. Ekkor is Cristiano Ronaldo készülődött lövésre, de végül csak átkocogott a labda felett, egyenesen a sorfal mögé – pont oda, ahová Bruno Fernandes beemelte a labdát. Nematov azonban ismét jól jött ki, és combbal védeni tudta Ronaldo kapáslövését.
Üzbegisztán ugyanakkor a szöglettel sem járt jobban: a sarokrúgást Bruno Fernandes laposan lőtte a kapu elé, ami annyira összezavarta a védőket, hogy a labda előbb Khusanovra, onnan Nematovra, majd saját kapujukba pattant, ezzel egy öngóllal 4-0-ra módosult az állás.
Portugáliának a magabiztos előny ellenére esze ágában sem volt lassítani, Cristiano Ronaldo pedig különösen látványosan küzdött a mesterhármasért. A 73. percben előbb Nuno Mendes lapos beadását ballal pörgette a kapu mellé, majd nem sokkal később magának dolgozott ki helyzetet, amikor belelépett Nematov indításába. A portugál klasszis előbb átemelte a labdát egy üzbég védőn, majd ballal, nagy erővel a kapu felé lőtt, az üzbég kapus azonban bravúrral korrigálta hibáját.
A portugálok végül a 87. percben vitték be a kegyelemdöfést: a csereként beálló Semedo beadása ugyan Ronaldót kereste, de egy védőről a második hullámban érkező, szintén becserélt Rafael Leao elé pattant, aki magabiztosan kilőtte a bal felsőt, ezzel beállítva az 5-0-ás végeredményt.
Portugália a sikerrel legalább a magyar idő szerint szerda hajnalban játszott Kolumbia-Kongó meccsig átvette a vezetést az L csoportban, az utolsó körben pedig az első helyért játszhat Kolumbia ellen. Üzbegisztán nagyon nehéz helyzetbe került, egy Kolumbia elleni kongói siker ugyanis azt jelentené, hogy a csoportkörrel biztosan véget ér számukra a világbajnokság, de még más eredmény esetén is kisebb csoda kellene ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen a továbbjutásra.
Nyitókép: Hakan Akgun / ANADOLU / Anadolu via AFP.