A Kárpátia frontembere országos hálózat létrehozásán dolgozik – Interjú
Demokrata
2026-06-23 20:01
– Milyen érzések kavarognak önben most, az országgyűlési választás eredményének ismeretében? Többször is határozottan kiállt Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz–KDNP-kormány mellett.
– Én mindig előre tekintek. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni. Inkább az foglalkoztat, hogy mi lesz most, mi várható a következő időszakban. Az új kormány első heteiről nehéz bármi jót mondani, egyszerre látom siralmasnak és humorosnak az egészet. Olyan, mint egy tragikomédia. Néha azt érzem, mintha elefánt rohanna végig egy porcelánboltban. Bejelentenek valamit délelőtt, délután pedig már visszavonják vagy módosítják. Egyelőre inkább kapkodást látok, mint tudatos kormányzást.
– Mit gondol, mi vezethetett ilyen mértékű politikai fordulathoz?
– Nem tudok és nem is akarok mások fejével gondolkodni. Azt sem tudom pontosan, hogy kit mi motivált. De azt látom, hogy amikor egy társadalom hosszabb ideig viszonylagos biztonságban és jólétben él, akkor hajlamos mindezt természetesnek venni. Úgy gondolom, a társadalom egy része már nem érzékelte a fejlődést és a növekvő jólétet, mert hozzászokott. Furcsa lény az ember. Minél jobb körülmények között él, annál könnyebben felejti el, hogy e körülmények nem maguktól jöttek létre. Pedig Magyarország helyzetét mindig érdemes nemzetközi összefüggésben is vizsgálni.
– Mire gondol?
– Szeretünk panaszkodni, de ha a világ egészét nézzük, akkor a magyar emberek többsége még mindig a szerencsésebbek közé tartozik. Sok országról tudunk, amelyeknek olyan adottságaik vannak, amilyenek nekünk nincsenek. Nekünk abból kell építkeznünk, amink van. És ehhez képest szerintem jelentős eredményeket értünk el az elmúlt másfél évtizedben.
– Lesz-e feltámadás Orbán Viktor, illetve a nemzeti oldal számára ekkora vereség után?
– Korai lenne temetni a jobboldalt vagy akár Orbán Viktor politikai szerepét. A történelemben mindig voltak olyan személyiségek, akik egy adott korszakot meghatároztak. Orbán Viktornak biztosan volt és van ilyen szerepe. Hogy ez véget ért-e, azt ma még senki sem tudja megmondani. Egy biztos: ő az egyetlen olyan államférfi ma, akit az egész glóbuszon elismernek a vezető hatalmak, és aki képes úgy előre gondolkodni, ahogy más senki. Már sokszor bebizonyosodott: neki nem igaza van, hanem igaza lesz. Ugyanakkor látni kell, hogy a nemzeti oldal jövője nem egyetlen politikuson múlik, hanem a közösség erején. Azon, hogy össze tud-e fogni és meg tudja-e magát védeni a Tisza és Magyar Péter ámokfutásától. Attól a Magyar Pétertől, akinek nincs saját személyisége. Egyszerre próbál Orbán Viktor, Donald Trump és Jakab Péter lenni. Olyan ő, mint a humorista, aki mindenki hangját képes utánozni, épp csak sajátja nincs. Magyar Péter is szeretne Orbán Viktorhoz hasonlítani, de látszik, hogy nagy neki a kabát.
– E politikai szempontból kaotikus időszakban a nyugalom szigetét jelenti önnek és családjának Zalakaros, ahol él; most is itt beszélgetünk.
– Feleségem zalai kötődésű, és amikor jött a Covid, úgy döntöttünk, hogy itt kezdünk új életet. Azóta is úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb döntés volt, amit valaha meghoztunk. Aki hosszú éveket töltött Budapesten, pontosan érzi a különbséget. Nem véletlen, hogy a városiak vidékre járnak pihenni. Itt madárcsicsergésre ébred az ember, nem villamos csörömpölésére. Itt látod az évszakokat, látod a természet változását. Van időd megállni egy pillanatra. De nem a csend a vidék legnagyobb értéke, hanem az emberi kapcsolatok minősége. Itt köszönnek az emberek, figyelnek a másikra, ismerik egymást. Ezek apróságnak tűnnek, de valójában nagyon fontos dolgok. A nagyvárosban sokszor több ezer ember vesz körül, mégis magányosnak érezheted magad. Számomra a vidéki élet egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ember újra megtapasztalja a valódi közösség jelentőségét. A tömeg nem közösség. A tömeg nem nemzet. Attól, hogy sok ember van egy helyen, még nem jönnek létre valódi emberi kapcsolatok. A közösséghez idő kell, figyelem kell, és személyes jelenlét. Mára teljesen beilleszkedtem a zalakarosi és környékbeli közegbe. Jól érzem magam itt. Szeretem az embereket, és azt érzem, hogy ők is elfogadtak engem. Azt is szeretem, hogy itt rend van. Szeretem, hogy vigyáznak a környezetükre az emberek. Ezek olyan dolgok, amelyeknek természetesnek kellene lenniük, de sajnos nem mindenhol azok.
– A több mint két évtizede működő Kárpátia a mai napig a nemzeti rock egyik legismertebb magyar zenekara. A csapat idén is sűrű koncertnaptárral járja az országot és a Kárpát-medence magyar közösségeit. Átírta-e a világ a céljaikat az elmúlt húsz évben?
– Nem. Nekünk mindig ugyanaz volt a dolgunk: magyar történeteket, magyar sorsokat és magyar érzéseket megénekelni. Folytatjuk azt a gyakorlatot, hogy a 18 év alatti fiatalok számára ingyenes a belépés a koncertjeinkre. Ez tudatos döntés, amellyel szeretnénk megszólítani a következő generációkat is. Dolgozunk új dalokon és produkciókon is, miközben a koncertprogram folyamatosan bővül. A továbbiakban is rendszeresen fellépünk Magyarországon és a határon túli magyar közösségek előtt is.
– Közben mindezzel párhuzamosan szerveződik egy újfajta közösség is, elsősorban édesapák részvételével.
– Így van, egy országos hálózat létrehozásán dolgozunk, amely a MARS – Magyar Apák Radikális Szárnya Mozgalom – néven fut majd. A legkisebb lányom most lesz általános iskolás. Úgy érzem, hogy a szülőknek, különösen az apáknak az előttünk álló időszakban nagyobb felelősséget kell vállalniuk abban, hogy milyen környezetben nőnek fel a gyerekeik. A Tisza-kormány gyermek- és oktatásügyi minisztere be fogja engedni az iskolákba az LMBTQ-lobbit, hiszen miniszteri meghallgatásán már hangsúlyozta: szerinte nem feltétlenül csak a szülő dolga a gyereke szexuális nevelése. Én meg máshogy gondolom, és szeretném magamnak megtartani ezt a jogot, amit az idők kezdete óta a szülők gyakorolnak. Mozgalmunk éppen ennek okán szerveződik, és ellen fogunk állni ezeknek az aberrált törekvéseknek. Részleteket erről egyelőre nem szeretnék elárulni, a szervezés elkezdődött, a következő hetekben pedig kilépünk a fényre. Tudomásul kell vennünk: most új korszak kezdődött Magyarországon. Hogy mi lesz belőle, azt csak az Isten tudja. De egyvalamiben biztosak lehetünk: a saját közösségeinket, a családjainkat és az értékeinket nekünk kell megőriznünk. Ezt nem teszi meg helyettünk senki más.