Radikális változások a jegybanki kilátásokban
Profitline
2026-06-24 02:00
Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztatót tartott, és ismertette a döntés hátterét. Az MNB közzétette az új Inflációs Jelentés főbb mutatóit, az előrejelzések részletei csütörtökön jelennek meg. A jegybank frissített előrejelzése szerint a magyar GDP 2,0 százalékkal fog növekedni 2026-ban, 3,0 százalékkal 2027-ben és 2,9 százalékkal 2028-ban.
Az MNB értékelése szerint az infláció éves átlagban idén 1,8 százalék, 2027-ben 2,3 százalék, 2028-ban pedig 3,0 százalék lesz. Ez hatalmas változás nemcsak a márciusi projekcióhoz, hanem a jelenlegi konszenzushoz képest is, amely az idei évre körülbelül 3 százalék.
Az inflációs adatok masszív csökkenésével párhuzamosan az előretekintő iránymutatás is gyökeresen megváltozott: A Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett és folyamatosan értékeli az inflációs kilátások, a globális fejlemények, valamint a hazai kockázati felár alakulását. Az inflációs várakozások horgonyzásához, és ezáltal az árstabilitási cél eléréséhez elengedhetetlen a hazai pénzügyi piacok, kiemelten a devizapiac stabilitásának fenntartása. Előretekintve a kedvező folyamatok fennmaradása esetén a Tanács – pozitív reálkamat fenntartása mellett – további kamatcsökkentésekre lát teret a nyár folyamán, amelyek folytatásáról a szeptemberi Inflációs jelentés alapján dönt.
Legutóbbi inflációs előrejelzésünk 2,8%, ami jelentősen magasabb, mint a jegybank frissített 2026-os előrejelzése (1,8%). Az árdinamika pályája mellett eddig az év hátralévő részére még egy további kamatcsökkentést vártunk, ami – az MNB mai közleménye alapján – meglehetősen szigorúnak tűnik. Ezért a kamatpályára vonatkozó várakozásunkat revideálni fogjuk. (Forrás: Nagy János, makrogazdasági elemző)
Évtizedek óta nem tapasztalt vízhiány alakult ki Zalaszentgrót térségében, ezért 29 településen másodfokú vízkorlátozást kellett elrendelni, elsősorban az ivóvízhálózatról történő öntözések miatt - közölte a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden az MTI megkeresésére.
2026. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Tovább
Első pillantásra megdöbbentő a különbség: 2026-ban egy magyar nő a normál öregségi nyugdíjkorhatár alapján akár 3 évvel és 6 hónappal, vagyis 42 hónappal később vonulhat nyugdíjba, mint egy azonos élethelyzetű osztrák nő.
2026. 06. 24. 02:00
Megosztás:
Tovább
Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődtek a román elnöki hivatalban kedden, miután a bukaresti parlament hétfő éjjel elutasította az Adrian Vestea miniszterelnök-jelölt által javasolt kormány beiktatását.
2026. 06. 24. 01:30
Megosztás:
Tovább
Az elmúlt hónapokban az autósok lassan hozzászokhattak ahhoz, hogy tankolás előtt már nem elegendő megkeresni a legközelebbi töltőállomást. Egyre fontosabb azt is figyelemmel követni, hogyan változnak napról napra az üzemanyagárak.
2026. 06. 24. 01:00
Megosztás:
Tovább
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson - írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
2026. 06. 24. 00:30
Megosztás:
Tovább
Sportrendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a hét végén Budapest VI. és XIV. kerületében - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2026. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Tovább
Az Európai Unió és Kazahsztán stratégiai partnerségének további elmélyítéséről állapodott meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, António Costa, az Európai Tanács elnöke és Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök keddi brüsszeli találkozóján.
2026. 06. 23. 23:00
Megosztás:
Tovább
Június 26-án péntek éjfélig meghosszabbítja a másodfokú hőségriasztást az ország egész területén az országos tisztifőorvos, aki június 27-én szombaton 0 órától június 30-án kedd éjfélig a hőségriasztást harmadfokúra emeli - közölte kedden közös közleményében a katasztrófavédelem és Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2026. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Tovább
A várt élénkülés helyett még mélyebben a visszaesést jelző sávba süllyedtek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus és a belpolitikai bizonytalanság miatt.
2026. 06. 23. 22:00
Megosztás:
Tovább
Ezen a nyáron még nem dőlt meg a tavalyi áramfogyasztási rekord, de a továbbiakban lehet esetleges nyári csúcsdöntésekre számítani - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kedden az MTI megkeresésére.
2026. 06. 23. 21:30
Megosztás:
Tovább
Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júniusban 25 bázisponttal 6,00%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A döntés most sem volt egyhangú, ahogy már a májusi döntés során sem volt az, a jegybankárok döntő többsége szavazott a 25 bázispontos vágásra.
2026. 06. 23. 21:00
Megosztás:
Tovább
Többmillió eurós támogatásban részesül az Európai Unió (EU) szolidaritási alapjából a bányakatasztrófa sújtotta székelyföldi Parajd község, miután az Európai Parlament költségvetési szakbizottsága kedden 14,3 millió eurót szavazott meg Románia számára a tavalyi árvízkárok enyhítésére - tájékoztatta az MTI-t Vincze Loránt EP-képviselő.
2026. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Tovább
Barcelona felzárkózott London mellé a szállodabefektetők európai rangsorában: a CBRE „European Hotel Investor Intentions Survey” felmérése szerint a befektetők továbbra is elsősorban a jól teljesítő, kínálati korlátokkal jellemezhető piacokra összpontosítanak. A kutatás szerint a befektetői bizalom továbbra is erős az európai szállodapiacon: a válaszadók több mint 90 százaléka tervezi jelenlegi kitettségének fenntartását vagy növelését. Az ingatlanszolgáltató vállalat hazai szakértője szerint Közép- és Kelet-Európában a befektetési aktivitás látványosan élénkül, Budapest pedig kedvező árazásának, erős turisztikai alapjainak és a jelentős szállodafejlesztéseknek köszönhetően egyre vonzóbb lehetőséget jelent a térségben befektetők számára.
2026. 06. 23. 20:00
Megosztás:
Tovább
Lezárult a tizedik BÉT Részvényfutam, a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös szervezésű tőzsdejátékán több mint 3000 játékos vett részt - közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.
2026. 06. 23. 19:00
Megosztás:
Tovább
A vezető európai részvényindexek többsége veszteséggel zárta a keddi kereskedést, miközben csökkent az olaj, a földgáz és az arany ára, a dollár erősödött, az euró pedig egyéves mélypontra gyengült az amerikai devizával szemben.
2026. 06. 23. 18:30
Megosztás:
Tovább
6 százalékra csökkent az alapkamat. A várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatvágásról határozott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így az alapkamat 6 százalékra, az overnight betéti kamat 5 százalékra, az overnight fedezett hitel kamata 7 százalékra csökkent.
Nagyon erős üzeneteket küldött a jegybank. A megjelent közleményben a jegybank jelezte, hogy előretekintve a kedvező folyamatok fennmaradása esetén a Tanács - pozitív reálkamat fenntartása mellett - további kamatcsökkentésekre lát teret a nyár folyamán, melynek folytatásáról a szeptemberi inflációs jelentés alapján dönt.
2026. 06. 23. 18:00
Megosztás:
Tovább
A magyarországi kkv-szektor következő egy évre vonatkozó várakozásait mérő K&H kkv bizalmi index – 4 év után – 2026 második negyedévében 21 százalékpontos, az eddigi legnagyobb ugrással visszatért a pozitív tartományba, így jelenleg 13 ponton áll. A korábban mért legnagyobb növekedés 18 pont volt, így az új kormány megválasztása rekord-optimizmust hozott a szektor számára.
2026. 06. 23. 17:00
Megosztás:
Tovább
2026. július 3–5. között a Tapolca-közeli Szent György-hegy ad otthont a „RESTART a természetvédelemben” című háromnapos találkozónak, amely a hazai természetvédelem és kulturális élet meghatározó szereplőit hozza össze egy közös gondolkodásra. Az eseményre a 10 millió Fa vár mindenkit, aki szívesen részt venne a közös gondolkodásban, vagy csak élvezné a kulturális programokat.
2026. 06. 23. 16:30
Megosztás:
Tovább
Az Opella, az olyan márkák mögött álló globális fogyasztói egészségügyi vállalat, mint az Algoflex®, a Magne B6® és a No-Spa®, elindítja a Health³-at – egy új fenntarthatósági programot, amely új megközelítést jelent a vállalat környezeti, társadalmi és üzleti felelősségvállalásával kapcsolatban. A Health³ az Opella eddigi legambiciózusabb fenntarthatósági elkötelezettségét jelenti, amely három egymással összefüggő pillér multiplikatív hatásán alapszik: Healthy Planet × Healthy People × Healthy Business – Health³ (Egészséges bolygó × Egészséges emberek × Egészséges vállalkozás).
2026. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Tovább