● news.bsdnet.hu

A legfontosabb érvük, hogy vége az atomkorszaknak. Korunk fegyvere az algoritmus és a mesterséges intelligencia. A hadászati döntéshozatalban, adatelemzésben, az autonóm fegyverrendszerek irányításában, a felderítésben és hírszerzésben, a kiberhadviselésben az algoritmusoké a főszerep. Azt az elementáris fenyegetést, stratégiai egyensúlyt és végső soron nemzetközi biztonságot, amit az elmúlt évtizedekben a nagyhatalmak az atomfegyverek birtoklásával elértek, ma már csak az algoritmusalapú fegyverekkel és hadászati stratégiákkal lehet megvalósítani. „Majdnem 80 év telt el az atombomba feltalálása óta, és mi hasonló válaszúthoz érkeztünk a számítástechnikában, ahol összefut a mérnöki tudomány és az erkölcs. Ismét döntenünk kell arról, folytassuk-e egy olyan technológia fejlesztését, amelynek erejét és potenciálját még nem fogjuk fel teljesen” – írják a szerzők. Ez a technológia „éppúgy képes alakítani a jelen évszázad nemzetközi politikáját, ahogy a nukleáris fegyverek alakították a múlt századét.” „A világ vezető nemzetei ma újfajta fegyverkezés részesei, […] az erődemonstráció ebben az évszázadban a szoftverekre épül.” „Ez már a szoftverek évszázada, és a jövő döntő háborúit az MI határozza majd meg.” Megfordul a szoftver és a hardver kapcsolata. Korábban a szoftver kiszolgálta és működtette a hardvert. Ma már a szoftver irányít és a hardver végrehajt. A leghatásosabb harctéri hadviselés a szoftverek irányította drónrajok lesznek. Einstein 1939-ben levélben sürgette Rooseveltet, hogy kezdjen hozzá az atombomba fejlesztéséhez; a kor legjobb tudósai megalkották, és az atombomba azóta is Amerika biztonságának fő záloga és a nemzetközi erőegyensúly legfontosabb tényezője. Ma azonban merőben más a helyzet: a Szilícium-völgy informatikai elitje nem akar részt venni ebben az újfajta fegyverkezésben. Amerikában az új technológia a fogyasztói szektort szolgálja. Közösségi médiát és olyan platformokat építenek, ahol százmilliók létesítenek kapcsolatot egymással; iPhone-t gyártanak, appokat alkotnak tömegével. Elon Musk a kevés kivételek egyike: ő Teslát és SpaceX-et fejlesztett. „Az amerikai projekt kiüresedett” – írják a szerzők, emiatt az ország sebezhetővé és kiszolgáltatottá válik. Az MI-fejlesztések nem nemzeti fontosságú és volumenű célokat követnek. Megjegyzem, hogy az információtechnológia és a mesterséges intelligencia össztársadalmi szempontú hasznosításának terén Kína és India jár az élen. Kínában a központosított hatalom lehetővé teszi, hogy a fejlesztéseket olyan irányba tereljék, amely az ország stratégiai érdekeit szolgálja. Indiában pedig fontos gyakorlati-társadalmi feladatokat oldanak meg a segítségével. Például az ország nyelvi sokfélesége közepette elősegítik a kommunikációt; vagy az indiai parasztok konkrét segítséget kapnak az MI-től napi gazdálkodásuk során. Ezzel szemben Amerikában az MI fejlesztési irányait az szabja meg, hogy a Szilícium-völgy nagy koponyái milyen újabbnál újabb ötleteket találnak ki; a hasznosítás lehetőségeitől és célszerűségétől függetlenül a tőzsde azokat díjazza, oda áramlanak a befektetett milliárdok. 2013 és 2024 között 471 milliárd dollárt fektettek be Amerikában az MI fejlesztésébe! 2025-ben a négy legnagyobb, az Amazon, az Alphabet, a Meta és a Microsoft több mint 300 milliárd dollárt nyelt el. (Összevetésül: Magyarország GDP-je 2024-ben 223 milliárd dollár volt.) A Szilícium-völgy, az amerikai hightech szektor viszonylagos „társadalmonkívülisége” a 70-es évekig vezethető vissza; amikor „a végtelennek tűnő vietnámi háború, a polgárjogi mozgalmak felemelkedése és az intézményi önteltség elleni közvetlen támadások virágzó ellenkultúrát hoztak létre és kihívást jelentettek az amerikai establishmentnek”. „Az 1970-es években a kialakulóban lévő technológiák, amelyekből később a mai személyi számítógépek és általánosságban a szoftverek lettek, új értelmet kaptak: az egyén állammal szembeni önrendelkezésének eszközévé váltak, nem pedig nemzeti érdekeket szolgáló technológiává az állam kezében.” Oppenheimer és társai a technológia célját „az amerikai projekt kiterjesztésében és megvalósításában látták”. Ezzel szemben a Szilícium-völgyben „az új iparág vágyainak és figyelmének középpontjába az egyén, később konkrétan a fogyasztó került”. Ezek a felfedezők mélyen szkeptikusak voltak az intézményi és állami hatalommal szemben. A hagyományos vállalati kultúrát ugyanúgy megvetették, mint az állami bürokráciát. Így sem az államot, sem a vállalati szektort nem tekintették partnerüknek, közvetlenül a fogyasztóhoz fordultak. A vállalati ellenkultúra jegyében építette fel Steve Jobs az Apple-t, a világ legértékesebb vállalatát. A Szilícium-völgy nagy techvállalatai startupokból nőttek ki és a tehetséges fiatal generációk munkahelyi igényeit elégítik ki. Az autonóm tehetségek alkotóhelyei, melyek a szokásos vállalati merevséggel szemben közösségként, egyfajta kommunaként működnek. Ahogy az amerikai „nemzeti projekt” fokozatosan elvesztette vonzerejét, úgy váltak a nagy techvállalatok egyre inkább a fogyasztói igények kielégítőivé. „A jelenlegi generáció már nem hisz a nagy léptékű politikai projektekben, és nincs meggyőződve a helyességükről.” A nyilvánosság állandóan nő, „a magánszférát fokozatosan felszámolják, így azokból lesz közszereplő, akik hajlamosak a színpadiasságra és vágynak a rivaldafényre”. Ez hat a vállalati szférában is; a vezetők eltávolodnak a politikától, inkább apolitikusak lesznek, mintsem hogy kitegyék magukat nyilvános támadásoknak, kritikáknak. Nincs világnézetük, nem nemzeti dimenzióban gondolkodnak. Mindez az intézményekre is vonatkozik; Amerika szellemileg bezárult. „A koherens és gazdag világképet, valamint a közös célokat megfogalmazó alapvető felelősség feladása – a Nyugat szisztematikus lebontása – tett minket képtelenné arra, hogy egyértelmű erkölcsi álláspont és valódi meggyőződés birtokában nézzünk szembe a felmerülő problémákkal” – írják a szerzők a Hitehagyottak című fejezetben. „A Szilícium-völgyben ma felemelkedő technológiai kaszt nem bonyolódik bele a kor legfontosabb kérdéseiről folyó diskurzusokba, köztük a nemzet küldetésébe vagy létezésünk céljába, értelmébe.” [Nem vitatkoznak arról, amiről szerintük nem lehet dűlőre jutni…] Van ebben valami éterien tiszta, hogy magáért az alkotásért alkotnak… Zuckerberg – Facebook – a cél maga az alkotás volt… „Egy egész generációt fenyeget, hogy megfosztják a lehetőségtől, hogy kritikusan gondolkodjon a világról és az abban elfoglalt helyéről” – így jön létre a „technológiai agnosztikusok” kasztja. „A jelen pillanat kiemelkedő tehetségű szereplői, akik megalapították és felépítették a világ legnagyobb technológiai vállalatait, amelyek méretben és befolyásukat tekintve ma már kisebb országokkal vetekednek, nagyrészt elzárkóztak a társadalomtól azért, hogy építhessenek. Hivatásuk a világtól való elszigetelődést igényelte, nem az abban való elmerülést…” A könyv fejtegetésének nagy része arról szól, hogy miként jutott Amerika ebbe a helyzetbe; miért került ennyire háttérbe a nemzeti érdek. Számunkra ez azért is érdekes, mert – miközben tisztán látjuk, hogy az élet minden szegmensét a profit és az üzleti szempont uralja, nem gondolunk arra, hogy az Egyesült Államokban is vannak hazafiak, akik az ország egészét, jövendő sorsát tartják szem előtt. E könyv tehát szokatlan megvilágításba helyezi Amerikát. Mi azt az Egyesült Államokat ismerjük, ahol a profitérdek mindent visz, a katonai-ipari komplexum is a profitérdek révén irányít a háttérből. De most felfedeztünk egy új Amerikát, amelynek hazafias arculata van. Az információtechnológia és a mesterséges intelligencia fejlesztését és hadászati alkalmazását nem a profitérdek miatt akarja előtérbe állítani, hanem azért, mert érzékeli, ezek azok a területek, amelyek a jövő hadviselését eldöntik, ugyanakkor a globális stratégiai egyensúly megteremtését is szolgálják.