● news.bsdnet.hu

Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő a Másfélfok című szakportálon megjelent írásában  hangsúlyozta: a természeténél fogva változékony, sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik. Kulcskérdés, sikerül-e a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani. Június 20-án este az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centivel a 2022 szeptemberében mért negatív rekord alatt van. Boromisza Zsombor jelezte: a nyári intenzív párolgási időszak még előttünk áll, számottevő csapadék és utánpótlás hiányában a helyzet tovább romolhat. Amennyiben a következő hónapokban a korábbi száraz nyarakhoz hasonló, havi 6-8 centiméteres nettó vízszintcsökkenés következik be, az ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat. A közbeszéd a látványos vízhiány miatt elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, a helyzet azonban ennél összetettebb. A Velencei-tó természeténél fogva nem állandó vízszintű tó, átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre. Természetes vízforgalma alapján olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik – mondta a szakértő. Boromisza szerint a klímaváltozás miatt a kisvizes időszakok várhatóan gyakoribbá válnak, ezért a tó természetes dinamikájának megértése egyre fontosabb. Az egyre súlyosabb gondokat ugyanakkor nem önmagukban a tó jellegzetességei és a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az, hogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre. A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenség, hanem társadalmi és gazdasági probléma is. Az alacsony vízállás ugyanakkor nem kizárólag veszteségekkel jár. Miközben valódi kockázatokat jelenthet a vízminőségre, a halállományra és az üdülési használatra, bizonyos természetes folyamatokat is felerősíthet. A 2021-2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulások például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajokat érintettek, miközben a szabályozás előtti, mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek. A mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, valamint több védett madárfaj kedvezőbb helyzete azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz. Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni – magyarázta Boromisza Zsombor. A Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Rövid távon szükség lehet vízgazdálkodási beavatkozásokra a legkritikusabb helyzetek kezelésére, de ha a cél kizárólag a korábban megszokott vízállás és tókép visszaállítása, akkor ugyanaz a probléma újra és újra előállhat. A docens szerint a valódi megoldás az alkalmazkodás: a vízgyűjtő területeken – főként a talajban – történő vízmegtartás erősítése, a parti élőhelyek helyreállítása, a partvédőművek felülvizsgálata, valamint olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát. A tó korábbi szerepét – fogalmazott – „nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni, és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani”. „A Velencei-tó jövőjének kulcskérdése ezért nem pusztán az, honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket” – összegzett a szakértő. A teljes cikk a masfelfok.hu -n olvasható. (Forrás: MTI, fotó: GettyImages, Unsplash)