Figyelmeztet az autógyártó: drágulást és zavarokat hozhat az iráni háború
Portfolio
2026-05-13 17:35
Az indiai autóipar a korábbi felfutása után egyre inkább veszít a lendületéből. Az acél, az alumínium és a szállítási költségek emelkedése ugyanis jelentősen szűkíti az elérhető profitmarzsokat. Emellett a vásárlók árérzékenysége korlátozza a gyártók áremelési mozgásterét. Girish Wagh, a Tata Motors vezérigazgatója a negyedik negyedéves gyorsjelentést kísérő elemzői konferencián elmondta, hogy
az elmúlt hónapokban a költségnyomás jelentősen fokozódott.
A közel-keleti konfliktus az exportra is kedvezőtlenül hatott.A vállalat közel-keleti és részben észak-afrikai szállításait egyaránt érintette. Wagh ugyanakkor hozzátette, hogy a nemzetközi értékesítés volumenében így is sikerült növekedést elérni. A cég emellett folyamatosan figyelemmel kíséri a gázolaj árának alakulását is, amely a flottakezelők egyik kulcsfontosságú költségtényezőjét jelenti. A gázolaj árának emelkedése a keresletet is visszavetheti.
A negatív hatások mérséklése érdekében a Tata Motors áprilistól 1,5 százalékkal emelte a haszongépjárművei árát.
A kedvezőtlen külső környezet ellenére a belföldi kereslet továbbra is erős maradt. A negyedik negyedévben az indiai értékesítés éves összevetésben 26 százalékkal ugrott meg.Az árbevétel pedig 22,3 százalékkal nőtt, így elérte a 244,52 milliárd rúpiát(amely mintegy 2,56 milliárd dollárnak felel meg).
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Aalok Soni/Getty Images