„Rendesen izgultam, remegett is a hangom” – Rátonyi Kriszta hosszú hónapok után visszatért a képernyőre, elmondta, mi történt vele
Blikk
2026-06-24 06:30
Hosszabb kihagyás után tért vissza a képernyőre Rátonyi Kriszta, méghozzá oda, ahol az elmúlt másfél évtized egyik legfontosabb szakmai fejezetét írta. A Nyár ’26 műsorvezetője őszintén mesélt a lapunknak arról, hogy már hiányoztak neki az élő adás izgalmai és a kapcsolódás a televíziónézőkkel.
Orosz Ferenc
Újságíró (Sztárvilág)
Ezeket látta már?
A Duna csatorna Nyár című műsora és Rátonyi Kriszta neve szinte összeforrt az elmúlt 14 évben. Éppen ezért nem meglepő, hogy a műsorvezető számára különösen érzelmes pillanat volt, amikor ismét kamera elé állhatott.
– Nagyon fontos számomra ez a műsor, s nemcsak szakmailag, de emberileg is – mondta a Blikknek Rátonyi Kriszta az idei első adás befejezése után nem sokkal a révfülöpi mólón. – Ritka, hogy valaki ennyi éven keresztül ugyanabban a formátumban dolgozhat, miközben friss tud maradni, és megőrzi azt, amit a nézők szeretnek benne. Nekem mindig szakmai mérföldkő volt a Nyár, itt tudtam lemérni, mennyit fejlődtem egy-egy év alatt. Most, amikor autóztam Révfülöp felé, azon gondolkodtam, milyen lesz újra itt lenni. Mindig van bennem feszültség az élő adások előtt, de most tényleg rendesen izgultam. Egy picit remegett is a hangom. Aztán valahol a műsor felénél éreztem azt, hogy minden visszajött. Olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni.
Rátonyi Kriszta Lajsz Andrásal is beszélgetett a szezon első élő műsorában / Fotó: Pozsonyi Zita
Kriszta az elmúlt években többek között A Dal, a Magyarország, szeretlek! és a Család-barát című emblematikus műsorokat vezette. Ám a Junior Prima-díjas műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakorlatilag eltűnt a képernyőről, és a nézők sokáig csak találgathatták, mi történhetett. Korábbi cikkünkben az MTVA Sajtóosztálya azt mondta, frissítésről és pihentetésről volt szó, hogy a nagy munkabírású műsorvezető ne égjen ki.
Rátonyi Kriszta megtalálta az egyensúlyt a szakma és a magánélet között / Fotó: Pozsonyi Zita
– Azt hiszem, ha valaki ezt a hivatást választja, akkor benne van a pakliban, hogy szeretne ott lenni a képernyőn. Nekem nagyon hiányzott az a fajta kapcsolódás, amit a vendégekkel létre tudok hozni, és nagyon hiányzott a nézőkkel való kapcsolódás is. Azért szeretek tévés műsorvezető lenni, mert hiszek abban, hogy ha valaki bekapcsolja a tévét, egy picit jobb kedve lesz, vagy elterelődik a figyelme egy nehéz helyzetről, esetleg kap egy jó tippet a főzéshez vagy a kertészkedéshez. Nekem ez hiányzott a legjobban – jelentette ki Rátonyi Kriszta, aki szinte minden műfajban kipróbálta már magát, de most elárulta: van egy terület, amely az utóbbi időben különösen közel került hozzá. – Nagyon kevés szakmai feladat van, amit még nem csináltam, de a tavalyi Jóravalók című műsor során újra felfedeztem, milyen érzés elmélyülni egy-egy témában. A sok élő adás után jó volt megtapasztalni, hogy van idő beszélgetni, figyelni, megismerni embereket és történeteket. Valami hasonlót a jövőben is nagyon szívesen csinálnék.
Rátonyi Kriszta neve hosszú évek óta összeforrt a Nyár című műsorral / Fotó: Blikk-archív
A visszatérés sok emléket is felszínre hozott. Kriszta felidézte első Nyár-műsoros napját is, amely meghatározó fordulópontnak bizonyult az életében.
– Emlékszem, hogy a mólón álltam, és remegett kezem-lábam . Azt éreztem, ez akkora lehetőség, ami sok szempontból megváltoztathatja az életemet, ha jól sikerül. Utólag azt mondhatom, jó megérzés volt, mert talán ez az a műsor, amely leginkább összefonódott a nevemmel. Nem tudom, milyen nem végigdolgozni a nyarat, mert amióta az eszemet tudom, így telnek ezek a hónapok. Ha sikerül is ellopni néhány napot pihenésre, akkor is a Balatonnál maradunk, mert ott van a családi nyaralónk – mesélte mosolyogva a műsorvezető. – Olyan vagyok a képernyőn, mint az életben. Nincs nagy szakadék aközött, amit a televízióban csinálok, illetve amilyen otthon vagyok. Van egy támogató közeg körülöttem, a párom is mindenben segít , hogy ez működhessen. Szerencsésnek tartom magam, mert meg tudtam találni az egyensúlyt a munkám és a magánéletem között.