← Vissza

news.bsdnet.hu

"Téged innen úgyis tepsiben visznek ki" - börtöninterjút adott Gyárfás Tamás

Blikk 2026-06-24 06:29
A korábbi sikeres médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség egykori elnöke naponta egy órát lehet a szabad levegőn. Hogy formában tartsa magát, séta közben kargyakorlatokat végez. Gyárfás Tamás az Indexnek mesélt arról, hogyan telnek a napjai a kecskeméti börtön falai között, és vajon várható-e még fordulat a Fenyő-ügyben. Szigeti Sándor Newsroom újságíró Ezeket látta már? Gyárfás Tamás ismét kijelentette: nem ő ölette meg Fenyő Jánost . A volt sportvezető azt mondta, hogy az új tanúk és az új dokumentumok is ezt támasztják alá. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, ki ölette meg Fenyő Jánost, Gyárfás úgy válaszolt: „Csalódást kell okoznom.” - Ám később mégis hozzátette: „Valami visszatart. A felbujtó már nem él” - olvasható az Indexnek adott exkluzív börtöninterjújában. Az interjúban Gyárfás a rácsok mögött töltött életéről is beszélt. Mint ismert, az egykori sikeres üzletembert a luxusbörtönként is számon tartott kecskeméti intézményben tartják fogva: „Mindenki emberséges” , majd hozzátette, hogy „a maga nemében tízes”. Ezután beszélt arról is, hogy a börtönben is próbál figyelni az egészségére: "Naponta egy órát szabad levegőn lehetünk. Én a séta közben kargyakorlatokat végzek. A többség már megszokta, de ez a fiú a szomszéd udvarból odaszólt: „Mit erőlködsz, öreg?! Téged innen már úgyis tepsiben visznek ki” - árulta el a riporter kérdésére. Kiderül az is, hogy Gyárfás még korántsem adta fel , hogy egyszer kiderül az igazság az ügyében, és szabadul, ezért bízik a perújításban: "Igaz, a jogerős ítélet előtt is biztosra vettem, hogy felmentenek. Ahogyan az akkori egyedüli ügyvédem, Zamecsnik Péter is" - fogalmazott. Amennyiben a perújítás mégsem lenne sikeres, akkor a 78 éves korábbi úszó szövetségi elnök csak 2032-ben szabadulhat. Gyárfás Tamás
Eredeti cikk megtekintése →