← Vissza

news.bsdnet.hu

Vásárhelyi Mária szerint hosszú folyamat az önvizsgálat – ezért volt szkeptikus Magyar Péterrel

Klubrádió 2026-06-25 06:00
„Ha ő tényleg ezt gondolja, akkor ezek már kiérlelt gondolatok: az, hogy nem lehet kisajátítani '56-ot,és akiket felsorolt parlamenti beszédében, mint hősöket, vagy áldozatokat, azok között többségbe voltak az úgynevezett kommunisták, akikről azt gondoltam, hogy a nevüket sem ismeri - ez nekem nagyon rendben volt" - jelentette ki Vásárhelyi Mária a Dobszerda című műsorban, aki korábban többször is markáns kritikát fogalmazott meg az új miniszterelnökkel szemben. A szociológus arról beszélt, hogy továbbra is óvatos azokkal szemben, akik hirtelen fordulnak szembe korábbi politikai nézeteikkel. Új ablakban 2026. június 24. Dobszerda - Vásárhelyi Mária 2026.06.24. 52:28 00:00 Vásárhelyi Mária új könyve, az Akik elhitték a XX. századot kapcsán beszélt arról, hogy édesapja, Vásárhelyi Miklós és az 1956 utáni demokratikus ellenzék szereplői milyen hosszú belső folyamat eredményeként jutottak el korábbi nézeteik felülvizsgálatáig. A szociológus szerint az emberek képesek változni, de a hiteles önvizsgálat nem történik egyik napról a másikra. „Én abszolút elfogadom, hogy az emberek megváltozhatnak, meg tudnak változni, csak azt gondolom, hogy ez egy nagyon hosszú, nagyon fájdalmas folyamat” – fogalmazott. Hozzátette: a valódi változáshoz végig kell élni a belső válságokat, az önkritikát és a korábbi hibákkal való szembenézést. A beszélgetésben a műsorvezető felidézte, hogy Vásárhelyi Mária korábban az egyik leghangosabb kritikusa volt Magyar Péter politikai szerepvállalásának. A szociológus elismerte, hogy fenntartásainak egyik oka éppen az volt: nehezen hiszi el az egyik napról a másikra bekövetkező politikai fordulatokat. Arra a felvetésre azonban, hogy az utóbbi időben elfogadóbbnak tűnik a Tisza Párt vezetőjével kapcsolatban, már árnyaltabb választ adott. Külön kiemelte Magyar Péter parlamenti felszólalását, amelyben az 1956-os forradalom örökségéről beszélt. „Az egy számomra teljesen hibátlan beszéd volt” – mondta. Szerinte különösen fontos volt, hogy Magyar Péter hangsúlyozta: 1956 nem sajátítható ki egyetlen politikai oldal által sem, hanem az egész nemzet közös öröksége. A szociológus azt is megjegyezte, hogy meglepte: a politikus olyan, az 1956-os forradalomhoz kötődő személyeket is megemlített beszédében, akik közül sokan kommunista hátterűek voltak. „Akiket felsorolt, mint hősöket vagy áldozatokat, azok között többségben voltak az úgynevezett kommunisták, akikről azt gondoltam, hogy a nevüket sem ismeri” – fogalmazott. Vásárhelyi Mária szerint nyitott arra, hogy felülvizsgálja korábbi véleményét, ha erre okot lát. „Én szerintem képes vagyok a jót is látni, és szeretném is a jót látni” – mondta. Hozzátette: természetes, hogy örül a politikai változásoknak, és annak is, hogy a fiatalabb generációk reményt látnak bennük. Vásárhelyi Mária arról is beszélt, hogy a rendszerváltás óta számos olyan politikust látott, aki gyökeresen megváltoztatta korábbi nézeteit. Példaként Orbán Viktort említette, aki liberális politikusként kezdte pályafutását, majd idővel egy egészen más politikai irányzat vezetője lett. A szociológus szerint éppen az ilyen tapasztalatok miatt fogad fenntartásokkal minden olyan történetet, amely gyors és látványos politikai vagy világnézeti fordulatról szól. A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a lapszemle meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a  klubradio.hu -ra.)
Eredeti cikk megtekintése →