← Vissza

news.bsdnet.hu

Széthullik a fideszes média, az utolsó megafonos is összepakolt már

Economx 2026-06-25 07:54
Pénteken az utolsó Megafon-dolgozó munkaviszonya is megszűnik, így ezzel gyakorlatilag ellehetetlenül a Fidesz propagandáját milliárdokból terjesztő online szervezet működése – tudta meg a Media1 egy távozó munkavállalótól, aki részletesen elmondta, hogyan jutott el a Megafon és a hozzá kapcsolódó Patrióta a felszámolásáig. A lap informátorai szerint június 26-án megszűnik az utolsó Megafon-dolgozó munkaviszonya is a fideszes propagandaközpontnál, pedig április 12-én este, a Fidesz választási vereségének napján Dukász Magor a Megafon egyik „agya”) belső körben még arról beszélt, hogy folytatják a működést. Orbán Viktor a választási vereség után a Patriótának adta az első interjúját, ez is megerősítette az információt. A Megafon Facebook- és YouTube-csapatának következő értekezletén azonban már arról volt szó, hogy változások jönnek. Szóba került az is, hogy a jövőben közösségi finanszírozásra állnának át, sőt Bohár Dániel és a Patrióta egy rövid videóban azt kommunikálta, hogy a csatorna tovább működik, és a korábbiaknál is erősebb lesz a Patrióta. Április 21-én már Kovács István, a Megafon ügyvezetője azt közölte a munkatársakkal, hogy ha nem születik megoldás, akkor május 21-én bejelentik a csoportos létszámleépítést. A Media1 forrásának beszámolója szerint ez május 21-én meg is történt. A leépítés ekkor el is kezdődött az utolsók munkaviszonya holnap szűnik meg, ezzel mintegy 55–57 ember maradt állás nélkül. A források szerint a Megafon irodákat is felszámolták, értékesítették a bútorokat, a kamerákat és egyéb felszereléseket. A csatorna több mint 300 ezer feliratkozóval rendelkezik, lehet, hogy még megmarad, bár a Patrióta főszerkesztője is távozik. A forrás arról is beszélt, hogy mindenki azt a végkielégítést kapta meg, ami a törvény szerint járt neki. csakhogy ekkor tudták meg Dukász Magor érdekeltségeinek jelentős bevételeit és nyereségét. A távozó munkatárs szerint a kampányidőszakban heti hét napos, éjjel-nappali munkát kértek azzal az ígérettel, hogy így egy esetleges választási vereség után is biztosítható lesz a Megafon fennmaradása. A Megafonnál tevékenykedett többek között Kopasz Oszt, Bohár Dániel, Rákay Philip, és Deák Dániel is. A Megafont működtető cégre tavaly 8,6 milliárd forint hullott rá egyéb bevételként, most feltételezhető, hogy a Fidesz-közeli oligarchák nem akarnak pénzt fecskendezni a cégbe, közpénzre pedig nem számíthatnak a 16 év után bekövetkezett kormányváltás miatt. Más NER-cégnél is hatalmas elbocsátások vannak, a Fidesz-közeli Mediaworksnél több mint 400 belsőst bocsátanak el, de az Origo, a Magyar Nemzet, és a PestiSrácok létszáma is jelentősen megcsappan, a Mandinertől is 60 főt küldenek el. A Bors meg is szűnt , a Magyar Nemzetből hetilap lesz . Megosztom
Eredeti cikk megtekintése →