Kiderült, mekkora a baj: a cég elárulta, mi színezhette narancssárgára a Szinva vizét
Pénzcentrum
2026-06-25 08:15
Az elmúlt napokban - írt róla a Pénzcentrum is- sokakat megdöbbentett a látvány, hogy narancssárgás színű lett a Szinva vize Miskolcon. A szennyeződés a Kiss Ernő utcánál jelent meg, majd a patak medrében lefelé haladva is jól látható maradt. Az ügyben a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (MIHŐ) is megszólalt, és közölte: az első vizsgálatok alapján egy, a Tatár utcai fűtőmű éves karbantartása során keletkezett, vas-oxidot tartalmazó víz kerülhetett a csapadékvíz-elvezető rendszeren keresztül a patakba.
A társaság tájékoztatása szerint az eset pontos körülményeinek feltárása jelenleg is zajlik. A MIHŐ teljes körű vizsgálatot indított, és együttműködik az illetékes hatóságokkal annak érdekében, hogy minden részlet tisztázódjon. A szolgáltató hangsúlyozta: az eddigi eredmények alapján az elszíneződést okozó anyag az emberi egészségre nem jelent veszélyt. Ugyanakkor a környezeti hatások felmérése még folyamatban van, így a vizsgálatok lezárásáig további szakmai elemzések várhatók.
Az esetet követően a MIHŐ azonnali intézkedéseket vezetett be. Leállítottak minden olyan munkavégzést, amely folyadékok felhasználásával vagy elvezetésével jár, emellett belső vizsgálatot rendeltek el. Ennek során a karbantartási munkák végrehajtását, valamint a csatornahálózat állapotát és működését is ellenőrzik.
A társaság igazságügyi szakértő bevonását is kezdeményezte, hogy az elszíneződés okait és körülményeit minden részletre kiterjedően feltárják. A környezetvédelmi és egyéb hatóságokkal folyamatos az együttműködés, a szükséges dokumentumokat rendelkezésre bocsátják.
Az ügyben Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József is tájékoztatást kért. A városvezető a Miskolc Holdingon keresztül folyamatos jelentést vár a vizsgálatok eredményeiről, valamint az esetleges további intézkedésekről.
A Szinva rendkívüli elszíneződése nagy visszhangot váltott ki a városban. A vizsgálatok jelenleg is zajlanak, így a következő napokban további részletek derülhetnek ki arról, pontosan hogyan kerülhetett a vas-oxidot tartalmazó víz a patakba, és okozott-e bármilyen környezeti károsodást.