← Vissza

news.bsdnet.hu

Az SZDSZ-alapító Pető Iván üzent Orbán Viktornak: „Elbízta magát a Fidesz, aztán...”

Blikk 2026-06-25 08:11
A néhai Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapítója szerint a Fidesz hatósági felszámolása legitim lenne, ám mégsem kerül majd sor erre, mert a Tisza Párt nem szeretné, hogy tovább erősödjön a Mi Hazánk. Pető Iván szerint a Fidesz legnagyobb hibája az volt, hogy a 16 év kormányzás alatt elbízta magát, amikor pedig a választások előtt már látta, hogy nagy a baj, nem mert igazán kemény eszközökhöz nyúlni. Ezeket látta már? Pető Iván a rendszerváltás utáni Magyarország meghatározó politikusa volt , Kuncze Gáborral, majd később a Fidesztől átigazoló Fodor Gáborral együtt az egykori Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) ikonikus alakja, aki egy ideig a liberális párt elnöki tisztjét is betöltötte. Ma már hihetetlennek tűnik, de a Fideszt az indulásakor sokan az SZDSZ ifjúsági szervezeteként emlegették , aztán 1994-től gyökeres változás állt be Orbán Viktorék politizálásában. A Fidesz néhány év alatt fokozatosan jobbra tolódott, és az egykori szövetségesből, így Pető Ivánból és az SZDSZ-ből gyűlölt politikai ellenfél vált . Ilyen előzmények ismeretében különösen érdekes most olvasni Pető Iván fikciós publicisztikáját a Magyar Narancs legfrissebb számában. Az SZDSZ korábbi elnöke az írásban egy Fidesz-szimpatizáns bőrébe bújva ad tanácsokat Orbán Viktornak, hogy mihez is kellene kezdeni a súlyos választási kudarc után. Pető Iván szerint akár a Fidesz hatósági felszámolása is legitim lenne, erre azonban nem kerül majd sor, mert a Tisza nem szeretné, ha a Mi Hazánk tovább erősödne. Hozzáteszi: a Fidesz választási vereségét a mindent átható korrupció és a leplezetlen oroszbarátság mellett a 16 éves folyamatos kormányzással együtt járó elbizakodottság okozta. A volt SZDSZ-elnök meg van róla győződve, hogy Orbán Viktor 2-3 héttel a választások előtt már látta, mekkora a baj. Ekkor merült fel komolyan a lehetősége, hogy büntetőügybe keverjék a Tisza Párt vezetőit , elhalasszák a választásokat, vagy – rossz forgatókönyv esetén – ukrán beavatkozásra hivatkozva megsemmisítsék a választások eredményét. A párt jövőjéért aggódó névtelen Fidesz-szimpatizáns szerepében Pető Iván ironikusan felrója, hogy Orbán Viktorék ebben a sorsdöntő pillanatban nem mertek kemény eszközökhöz nyúlni, mert nem voltak biztosak a rendfenntartó erők lojalitásában. Ezen kívül a betiltott Pride-on megjelenő hatalmas tömeg is óvatosságra intette őket. Pető megjegyzi azt is: nem biztos, hogy jó ötlet a Fidesztől, hogy a párt a központosítás helyett nagyobb szerepet szán a fideszes polgármestereknek. Úgy látja ugyanis, hogy egy ilyen választási vereség után sokan közülük a saját politikai karrierjüket próbálják majd menteni, és nem a párt érdekei lesznek számukra elsődlegesek. Magyar Péter
Eredeti cikk megtekintése →