← Vissza

news.bsdnet.hu

Egy férfinak felgyújtották a ruháját, arcon dobták egy betontdarabbal, és mindezt le is videózták

24.hu 2026-06-25 08:39
A Kaposvári Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények mellett különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal a két fiúval szemben, akik közül a fiatalabb meggyújtotta egy ember ruházatát, majd bántalmazta, társa pedig minderről videót készített – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség. A közlemény szerint a fiatalabb terhelt 2024 tavaszán két kaposvári üzletből lopott élelmiszereket és szeszes italokat. Egy magánszemély övtáskáját is ellopták, és az önkormányzat által üzemeltett mosdó pénzgyűjtő automatáját is kifosztották. A fiatalabb fiú egy használaton kívüli illemhelyről ki akarta zavarni az ott éjszakázó, ittas sértettet, ezért először a ruháját, aztán a mellette lévő szemetet gyújtotta meg. Ezt követően a vádlott az oltással foglalkozó férfi hátának dobott egy nehéz fapallót, kövekkel dobálta, és egy tenyérnyi méretű betondarabbal dobta arcon a sértettet. A vádlott társa mindvégig aktívan részt vállalt a bántalmazásban: gúnyolta és kinevette a sértettet, és videóra is vette a történteket. A nevelésbe vett fiúk a gondozási helyükön többször rongáltak, szoba- és szekrényajtókat, valamint bútorokat törtek szét, de a fiatalabb a tévékészüléket is tönkretette, írták a közleményben. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott. (via MTI)The post Egy férfinak felgyújtották a ruháját, arcon dobták egy betontdarabbal, és mindezt le is videózták first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →