Fidesz: Folytatódik a koncepciós eljárás az NKA ügyében
Demokrata
2026-06-25 08:56
„Büszkék vagyunk arra, hogy a nemzeti kormány nemcsak a magaskultúrát, hanem a mindennapi kultúrát is támogatta, és nemcsak a nagyvárosokban, hanem minden településen hozzáférhetővé tette. Azok a művészek, kulturális szervezők, a kulturális kormányzat közszolgái, akik ezt munkájukkal lehetővé tették, nem üldöztetést, hanem elismerést érdemelnek”
– fogalmazott az ellenzéki párt. Hozzátették, hogy a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra jár el, amikor az NKA ügyeivel foglalkozó korábbi kormányzati tisztségviselőket zaklatja és fenyegeti. Hangsúlyozták, hogy kiállnak a koncepciós eljárással sújtottak mellett, és követelik, hogy a hatóságok térjenek vissza az alkotmányos és jogállami szabályokhoz.
Hat embert vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásokkal kapcsolatban folyó büntetőeljárásban – közölte a hatóság kedden az MTI-vel. A 24.hu azt írta: az őrizetbe vettek között van Bús Balázs, az NKA volt alelnöke, Óbuda korábbi fideszes polgármestere.
A NAV közleménye szerint a pénzügyi nyomozók korábban kutatásokat és lefoglalásokat hajtottak végre a Kulturális és Innovációs Minisztériumban, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőnél (NKTK), valamint magánszemélyeknél. Az elmúlt időszakban a tényállás teljes körű tisztázása érdekében jelentős számú tanút hallgattak ki, továbbá elemezték és értékelték a lefoglalt, nagy mennyiségű elektronikus adatot. „Az ügyben jelentős előrelépést tettek a pénzügyi nyomozók: június 23-án bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hat embert állítottak elő” – írta a hatóság. Hozzátették: az érintettek korábban az NKTK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium alkalmazásában álltak, néhányan közülük jelenleg is ott dolgoznak.