← Vissza

news.bsdnet.hu

Videóra vették az alvó férfi felgyújtását és brutális bántalmazását a gátlástalan tinik

Origo 2026-06-25 09:09
Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete, valamint több vagyon elleni bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség két fiatalkorú fiúval szemben, akik az utcai rablások és fosztogatások mellett brutálisan bántalmaztak egy kiszolgáltatott férfit – írják az Ügyészség oldalán. A bűncselekmény-sorozat még 2024 tavaszán kezdődött, amikor a fiatalabb vádlott két kaposvári üzletből is élelmiszereket és szeszes italokat tulajdonított el. Az egyik lopás alkalmával a bolt biztonsági őre üldözőbe vette az elkövetőt és gyermekkorú társát, akik menekülés közben kénytelenek voltak eldobni a fizetés nélkül magukkal vitt alkoholos üvegeket. A páros ezután sem állt le: A fiatalkorúak gátlástalansága azonban egy használaton kívüli illemhelynél csúcsosodott ki, ahol egy éjszakázó, ittas férfira támadtak rá. A fiatalabb fiú mindenáron ki akarta zavarni a sértettet a helyiségből, ezért először a férfi ruházatát, majd a mellette lévő szeméthalmot is meggyújtotta. Miközben a megrémült áldozat kétségbeesetten próbálta eloltani a lángokat, a vádlott hátulról egy nehéz fapallót dobott neki, ezt követően pedig kövekkel vette célba. A nevelésbe vett fiúk a mindennapokban is kezelhetetlennek bizonyultak, a gondozási helyükön ugyanis rendszeresen és jelentős anyagi kárt okozva rongáltak. Többször szétverték a szoba- és szekrényajtókat, bútorokat törtek össze, a fiatalabb vádlott pedig még a közös használatú televíziókészüléket is teljesen tönkretette. A Kaposvári Járási Ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmények súlyára és a fiatalok társadalomra való veszélyességére tekintettel azt indítványozta, hogy a bíróság küldje javítóintézetbe a két vádlottat.
Eredeti cikk megtekintése →