Lemondott a Baranya vármegyei közgyűlés elnöke
Magyar Nemzet
2026-06-25 09:05
Azt ígérte a Tisza-párt, hogyha hatalomra kerül, akkor minden jobb lesz, mint eddig volt. Én nem hittem el, de több millió szavazó igen. Megnyerték a választást. Arra gondoltam, hogy akkor most mutassák meg, hogy mit tudnak. Legyen akkor jobb minden! Nem sok idő telt el, de már világosan látszik, nem lesz jobb, sőt leginkább az látszik, hogy rosszabb lesz minden.
Ami az Országgyűlésben folyik, arra egyszerűen nincsenek szavak. Szerintem ilyet még a nálam idősebbek sem láttak. Steindl Imre falai közé beköltözött a Való világ. Amit a Tisza Párt vezetője megenged magának, az mindent is alulmúl. A vitáknak egyszerűen megszűnt a kultúrája. A leggusztustalanabb show-műsor zajlik, aminek itt biztosan nincs helye. Legfeljebb valamelyik kereskedelmi televízió primitív sorozatában, de talán még ott sem.
Megy az ellenzék alázása ezerrel, akiket Magyar Péter a tömeggyilkos maffiával hasonlít össze. Ez legfeljebb egyvalamire jó: a tömegek hergelésére. Iszonyatos jövőt vetít mindez elénk. Amit a Tisza Párt egyes képviselői csinálnak, az a Facebook közönségének szól. Lájkvadászat, semmi más. Amit tesznek, amit mondanak, az vetekszik a kommentelők gyűlöletcunamijával. Ennek a stílusnak azonban ára lesz. Ára lesz annak is, hogy a visszamenőleges hatályú törvénymódosítások születnek, az alaptörvényt semmibe veszik, miközben totális támadás zajlik a közjogi méltóságok eltávolítására. Mindezt azt üzeni, hogy a totális bizonytalanság lett az úr Magyarországon. Ha erősebben akarok fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy diktatúra épül a demokrácia repedező falai között.
Érdemes feltenni a kérdést: mit üzen mindez a befektetőknek? Kiválóan fogalmazott a minap egy szakértő, aki emlékeztetett a Tisza Párt választási programjára. Abban azt üzenték az embereknek, hogy a legszegényebb ország vagyunk az Európai Unióban. Azt most hagyjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz. De ha mégis, akkor talán a gazdaságot is meg kellene erősíteni. Akkor a magyar emberek életminőségét is kellene javítani. A többi között csökkenteni kellene a költségeiket, növelni a bevételeiket. Sebestyén Géza, az MCC gazdaságpolitikai műhelyének vezetője jogosan vetette fel a következőket: miért gondolja a tisztelt kormány, hogy egy országban, ahol a kormánypárt az alaptörvényt is kénye-kedve szerint írja át, a közjogi méltóságokat sem tartja tiszteletben, alapítványokat „államosít”, bárki szívesen befektetne? Ugyanis a mostani politikai hatalomgyakorlás óriási kockázatokat jelent bármilyen szereplőnek. Ha már az államelnök sem érezheti magát biztonságban, akkor ki aludhat nyugodtan? Nem csak külföldiek nem jönnek majd ide, a magyar vállalkozók is úgy kerülik majd a befektetéseket, mintha pestist terjesztene mind. Ennél pontosabban nem is lehetne leírni a kilátásokat.
Azon túl, hogy alkotmányos káosz kezd kirajzolódni, elkezdődtek a megszorítások is. Az elmúlt tizenhat évben kikerült a szótárunkból a megszorítás szó. Jelentem: visszakerült. Elbúcsúzhattunk a védett üzemanyagáraktól, megszűnik a kamatstop, vége a vállalkozásokat erősítő fix háromszázalékos likviditási hitelnek is. Ez még csak a kezdet!
Brüsszelben biztosan örülnek ennek. Végre sikerült olyan kormányt hatalomra segíteni Magyarországon, amely szisztematikusan mindent végrehajt, amit az Európai Bizottság kedves bürokratái oly nagyon szeretnének. Így aztán senki ne legyen biztos abban, hogy megmarad a 13. és a 14. havi nyugdíj. Hamarosan eljöhet az ideje annak is, hogy elbúcsúzhatunk a rezsicsökkentéstől. Talán ez utóbbi csípi leginkább az unió vezetőinek szemét. Ez volt az Orbán-kormány egyik legnépszerűbb intézkedése, ennek köszönhető, hogy jelenleg is a magyar lakosok fizetik a legalacsonyabb energiaárakat a tagállamok között. Majd ha ez megszűnik, talán a Tisza Párt leglelkesebb hívei is megérzik, hogy itt valami más kezdődik. Olyan, ami bizony zsebre megy.
Magyarországon nem zajlik más, mint bosszúkormányzás. Ez a Tisza Párt szavazóinak biztosan nagyon tetszik, de hogy erre nem lehet felépíteni négy évet, az fix. A bosszúkormányzás aláássa a gazdaság eddigi eredményeit, aminek nagyon súlyos ára lesz. Erre biztosan ráfizet majd mindenki. Kár.