Putyin nyitott a béketárgyalásokra, de ezek a feltételei
Origo
2026-06-25 09:46
A 2022 tavaszán elért orosz-ukrán isztambuli megállapodások, a tavaly augusztusi anchorage-i orosz-amerikai csúcson megbeszélt feltételek, a terepen kialakult valóságos helyzet, valamint azoknak az elveknek az alapján kész tárgyalni Kijevvel – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin .
– mondta Putyin, aki a tárgyalások feltételének ismertetésekor a 2024. júniusi beszédében foglaltakat is kiemelte. Akkor a béketárgyalások feltételül szabta az ukrán erők maradéktalan kivonását a donyecki, a luhasznki, a zaporizzsjai és a herszoni régióból valamint ezeknek – a Krímmel együtt – Oroszország részeként való elismerését. Emellett Ukrajna blokkoktól független és atomfegyvermentes státusát, valamint a NATO-ba való belépésének elutasítását, továbbá az Oroszország ellen bevezetett összes nyugati szankció feloldását is.
Putyin minderről egy kormányülésen beszélt, amelyen feladatként határozta meg, hogy minimalizálni kell az orosz polgári infrastruktúra elleni ukrán dróntámadások következményeit. Kijelentette, hogy ezek a támadások nem képesek megváltoztatni a „különleges hadművelet” menetét – írta az MTI.
BREAKING: Putin delivers a chilling peace ultimatum to NATO & Ukraine: Russia is ready for talks, but ONLY based on the 2022 Istanbul draft and "the current realities on the ground." pic.twitter.com/iciTT4cgMK
Ukrajna olajfinomítók elleni támadásainak száma 2026 eleje óta megduplázódott, és a múlt héten egy moszkvai olajfinomítót is eltaláltak a háború kezdete óta az egyik legnagyobb ilyen jellegű támadás során – írta a Sky News, amely azt is kiemelte, hogy egyes források szerint Putyin nyári offenzívát tervez a Donbasz-régió négy kulcsfontosságú városa ellen, amely siker esetén erőfölénybe hozhatná az oroszokat.
Ugyanakkor az infrastruktúrát érő ukrán támadások miatt Oroszország számos régiójából jelentették az üzemanyag-értékesítés korlátozását, az olajtermékek árának emelkedését és a hosszú sorokat a benzinkutaknál, emelte ki a Sky News.
Oroszország általában nyersolaj mellett különféle olajtermékeket is exportál, de az ukrán támadások a benzin és a repülőgép-üzemanyag exportjának betiltására kényszeríthetik az országot.
💬 President Vladimir Putin: Russia remains ready for peace negotiations with Ukraine.We are prepared to proceed on the basis of the agreements reached in Istanbul in 2022, the modalities discussed in Anchorage, and the realities on the ground. https://t.co/zL9wbV5b4z pic.twitter.com/zB43yViLyX
Hozzátette, hogy az olajipari vállalatok elhalasztották a finomítók karbantartási munkáit, és az üzemanyag-tartalékokat használják fel a kereslet kielégítésére.
Az orosz elnök szerint Ukrajna helyzete a fronton rohamosan romlik, ezért folyamodott ahhoz a taktikához, hogy orosz polgári célpontokra és az infrastruktúrára mér csapást. Az elmúlt időszakban mindkét oldalon megsokasodtak az energetikai létesítmények elleni támadások.