A jegybank bemutatja friss inflációs jelentéstét: minden titkot elárulnak a tájékoztatón – cikkünk frissül
VG
2026-06-25 09:36
Cikkünk frissül
A Magyar Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 6 százaléra csökkentette az alapkamatot. A kamatdöntésnél azonban nagyobb meglepetést okoztak a júnusi inflációs jelentés sarokszámai, amelyekből az derült ki, hogy a jegybank gyakorlatilag megfelezte az idei inflációs várakozását. Az elemzőket is meglepte az MNB prognózisa, ezért most azt találgatják, hogy miért lett iyen hirtelen optimista Varga Mihály-vezette Monetáris Tanács. A keddi sajtótájékoztatóján a jegybankelnök még csak a sarokszámokat ismertette a most megjelent dokumentumnak , azonban az kiderült, hogy a nyári hónapokban még további kamatvágásokra van kilátás. Sőt: üzent a kormánynak is azzal, hogy jelezte, a jegybank szerint most alkalmas időszak. Legutóbb márciusban adott ki az MNB inflációs jelentést, a most megjelentben már több várakozását módosította a jegybank.
Balatoni András elemzési igazgató szerint az elmúlt időszakban a folyamatokat leginákbb az energiaárak határozták meg. Márciusban még lassú konszolidációt árazott a piac, az MNB pedig ennek alapján alakította ki prognózisát. Ehhez képest az olajár gyors ütemben tért vissza 80 dolláros hordónkénti ár alá, a gáz árában pedig még drasztikusabb csökkenést látni a március előrejelzésekhez képest, tehát az európai, a háború előtti szintnél több mint 60 százalékkal magasabb gázárak a márciusi feltevéseiknél alacsonyabban alakultak. Az MNB szerint a gáz világpiaci ára még nagyobb mértékben csökken, és 22 százalékkal mérsékeltebb a korábban vártnál, ami hatással lesz a magyarországi inflációra is.
A tájékoztatón a német ipar helyzetét emelték ki az MNB képviselői, mint a hazai folyamatokra döntő hatást gyakorló tényezőt. Balatoni szerint azt látják, hogy a német gazdaságban megrendelés bőven van, ennek volumene növekszik, jelenleg inkább a termelési képesség gyengesége az, ami meghatározzas a német gazdaság teljesítményét, ami hatással van a magyar folyamatokra is.
A jegybank szerint a meglepetést okozó infláció az élelmiszerárak, az üzemanyagok és az iparcikkek árának mérséklésének köszönhető árazási oldalon. A jegybank ugyanakkor nagyon fontos dezinflációs hatásként értékelte a forintárfolyam erősödését, ami Balatoni András szerint akár negyedévnél hosszabb időtartamon is kifejtheti hatását az inflációs folyamatokban. Pozitív fejleményként kell értékelni az inflációs várakozások csökkenését is, különösen a vállalkozások valamint a demográfiai értelemben felnőtt lakossági fogyasztási körben.
Június 23-án az Országgyűlés elfogadta a védet üzemanyagárak kivezetésének megágyazó jogszabálymódosítást, s bár a módosítás még nem hatályos, mivel a piaci árak már a védett árak szintje alá csökkentek, így piaci áron tankolhatunk a kutakon. Az MNB részéről az ezzel kapcsolatos várakozás tartós: álláspontjuk szerint az üzemanyagárak (a jövedéki adó változatlan szintje mellett) tartósan a most kivezetett védett árak szintje alatt alakulnak majd.
Részben az üzemanyagárak alakulásának is köszönhető, hogy az infláció az év nagyjából hátralévő részében a toleranciasáv alsó részén fog mozogni. A másik vonatkozás ennek az, hogy a magyar gazdaság kibocsátására 2023-tól a gyengébb kereslet miatti fogyasztáscsökkenés is nyomást gyakorol, ami az MNB értelmezésében dezinflációs hatást jelentett.