Folytatódik a politikai leszámolás NKA-ügyben, letartóztatták Bús Balázst
Magyar Nemzet
2026-06-25 09:53
Szabó Bálint videójából kiderült, hogy Ughy Attilát, Budapest XVIII. kerületének volt fideszes polgármesterét vezetőszáron vitték a Kecskeméti Járásbíróságra az őt is érintő NKA-nyomozást folytató NAV tisztjei.
Szabó Bálint videója alapján Ughy Attila egyike annak a hat embernek, akiket őrizetbe vettek kedden az NKA-botrány kapcsán. Közöttük van Bús Balázs, az NKA nemrég lemondott alelnöke is, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A Telex információi szerint pedig harminc napra elrendelte a bíróság Bús Balázs letartóztatását. A többi öt személy kiléte eddig nem volt ismert.
A 444 információi szerint Búson kívül őrizetbe vették az NKTK májusban felfüggesztett főigazgatóját, valamint kabinetvezetőjét és a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának vezetőjét is (ő a fenti felvételen látható Ughy Attila). A nyomozás elérte a kollégium két tagját is: a Kulturális és Innovációs Minisztérium közigazgatási államtitkárának titkárságvezetőjét, illetve a tárca miniszteri kabinetfőnök-helyettesét is.
Így Ughy Attila mellett a kollégium névsora alapján a letartóztatottak között lehet Zámbó Nóra, az egykori Kulturális és Innovációs Minisztérium Közigazgatási Államtitkári Titkárságának főosztályvezetője, titkárságvezetője és Burom Gábor, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri kabinetfőnök-helyettese is.
Az Nemzeti Kulturális Alap (BKA) ügyében politikai koncepciós eljárások zajlanak; a nemzeti kormány mindent megtett azért, hogy a magyar kultúra megkapja azt az elismerést és támogatást, amely megfelel a nemzeti közösségünk életében játszott nélkülözhetetlen szerepének – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.
– fogalmazott az ellenzéki párt. Hozzátették, hogy a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra jár el, amikor az NKA ügyeivel foglalkozó korábbi kormányzati tisztségviselőket zaklatja és fenyegeti.
Hangsúlyozták, hogy kiállnak a koncepciós eljárással sújtottak mellett, és követelik, hogy a hatóságok térjenek vissza az alkotmányos és jogállami szabályokhoz.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében indult nyomozásban a pályázatok elbírálásában érintett hat tisztviselő letartóztatását indítványozza a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban felmerült megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079 darab, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásáról döntött, amellyel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott.
A pénzügyi nyomozók a pályázati kérelmek elbírálása kapcsán eljáró hat személyt – köztük Bús Balázst, Óbuda egykori polgármesterét – őrizetbe vették , és
Az ügyészség a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt folyó büntetőügyben őrizetbe vett személyek letartóztatásának elrendelését indítványozza a szökés, elrejtőzés megakadályozása érdekében, továbbá az eljárás jogellenes befolyásolása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt. A letartóztatásokról a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön dönt.