← Vissza

news.bsdnet.hu

Saját párttársával üvöltözött a Fehér Házban Trump, aki 87 milliárd dollárt kér az iráni háborúra

HVG 2026-06-25 10:32
Egy nappal az után, hogy az amerikai Szenátus megszavazott egy határozatot arról, hogy az iráni háború kapcsán korlátozni kell az elnök jogköreit, két képviselő átállt és így a többség már visszavonta a javaslatot. A CNN úgy tudja , hogy Bill Cassidy republikánus szenátor, az egyik, aki megváltoztatta a szavazatát, egy nagy üvöltözésen volt túl Donald Trumppal tucatnyi munkatársuk szeme láttára. Trump magához rendelte őt, hogy számonkérje, miért szavazott arra, hogy az elnök helyett a képviselők kapjanak nagyobb hatáskört a háborúról szóló döntések meghozatalában, Cassidy pedig állítása szerint azzal szembesítette Trumpot, hogy a háborút négy hónap alatt sem sikerült lezárni, az amerikai célokat pedig nem érték el. A jelen lévők szerint Trump ekkor vesztette el a türelmét és kiabálni kezdett Cassidyvel, aki saját elmondása szerint „ugyanabban a hangnemben és hangerőn” válaszolt az elnöknek. Egy ponton Trump állítólag arra utasította Cassidyt, hogy üljön le, aki erre nem volt hajlandó, mire az elnök holdkórosnak nevezte. Később azonban a képviselő mégis megváltoztatta a szavazatát. Ezt azzal indokolta, hogy „alapos tájékoztatást” kapott J.D. Vance alelnöktől és Steve Witkoff különmegbízottók Iránnal kapcsolatban. https://hvg.hu/360/20260623_iran-hormuzi-szoros-olaj-haboru-usa-beke A CNN szerint Trump kritizálta Dave McCormick és Mitch McConnell szenátorokat is, amiért nem voltak jelen a szavazáson. Ami azért veszi ki igencsak rosszul magát, mert McConnell kórházban van – meg nem erősített hírek szerint kétséges, mennyire alkalmas bármilyen munkavégzésre –, McCormick pedig a szavazás idején épp Trumppal együtt volt úton egy rendezvényre. Az amerikai elnök eközben 87,6 milliárd dollárt kért a Kongresszustól az iráni háborúval kapcsolatos sürgős kiadásokra. Ebből 21 milliárd dollárt a lőszerekre költene el, 17,3 milliárdot a Védelmi Minisztérium műveleti kiadásaira, 12,1 milliárdot pedig a minősített programokra. A BBC arra emlékeztet: ennek kapcsán még nehéz dolga lehet az elnöknek, hogy átvigye az akaratát, mert a novemberi félidős választás előtt sok képviselő inkább azt figyeli, hogy a válaszók körében nem túl népszerű sem a háború, sem az azzal járó infláció.
Eredeti cikk megtekintése →