← Vissza

news.bsdnet.hu

Letartóztatták Bús Balázst, az NKA volt alelnökét – vezetőszáron vitték a bíróságra

NLC 2026-06-25 10:42
Egy hónapra elrendelte a bíróság Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnökének, Óbuda volt polgármesterének letartóztatását – értesült a Telex. Bús először 2021-től 2024 elejéig dolgozott az NKA alelnökeként, majd 2024 őszétől töltötte be újra ezt a pozíciót, április végén – az NKA-botrány fokozódásával – aztán lemondott a posztjáról. A Nemzet Adó-és Vámhivatal (NAV) magánszemélyek feljelentése után indított nyomozást, mert a gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a törvényeket és szabályokat durván megszegve 1079 darab, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött. Június 23-án – az NKA-botránnyal összefüggésben – hat személyt őrizetbe is vettek: Bús Balázs, az NKA volt alelnökét, az NKA-nál futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatóját és kabinetvezetőjét, valamint annak a kiemelt bizottságnak a három tagját is, akik a 17 milliárd forint kiosztásáról is döntöttek. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerdán az összes, NKA-botrányban érintett gyanúsított letartóztatását indítványozta, mivel mind a hat személy esetében fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás jogellenes befolyásolása, valamint a bűnismétlés veszélye. Mindegyikőjüket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják. A Kecskeméti Járásbíróság csütörtökön elrendelte Bús Balázs letartóztatását. Óbuda volt polgármesterét vezetőszáron kísérték a kecskeméti bíróságra – számolt be a Blikk, fotókat is közzétéve. A letartóztatásáról azt nyilatkozta Bús Balázs, hogy törvénytelen döntést hozott a bíróság. „Vallomást tettem, mindenben együttműködöm a hatóságokkal, soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el, és soha semmilyen olyan döntést nem hoztam, ami törvénytelen lett volna” – jelentette ki. Kiemelt fotó: MTI/Kovács TamásThe post Letartóztatták Bús Balázst, az NKA volt alelnökét – vezetőszáron vitték a bíróságra first appeared on nlc.
Eredeti cikk megtekintése →