Gyászol a magyar vívósport: legendás mesteredző távozott örökre
Pénzcentrum
2026-06-25 11:14
Életének 82. évében, súlyos betegség után elhunyt Takács Antal, a nyolcvanas évek egyik legkiválóbb tőr- és párbajtőredzője. A neves szakember a hazai sikerek után három évtizeden át dolgozott Németországban, majd hazatérése után, egészen élete végéig a tanításnak szentelte mindennapjait - a gyászhírről a hazai vívószövetség számolt be.
Versenyzői pályafutása során a Vasas tőrözője volt, majd edzői karrierjét a KSI öttusa-szakosztályában kezdte meg. A nyolcvanas évek elején az Újpesthez igazolt, ahol tevékenyen hozzájárult a szakosztály történetének legeredményesebb korszakához. Legismertebb tanítványai közé tartozott a világbajnok tőröző, Stefanek Gertrúd, emellett éveken át irányította az olimpiai ezüstérmes Hegedűs Ferenc és a világbajnok Székely Zoltán párbajtőrözők felkészülését is.
A szöuli olimpia után, 1989 őszén Németországba szerződött, ahol csaknem harminc éven át folytatta edzői tevékenységét. Hetvenöt éves kora körül tért vissza Magyarországra, de a munkát ekkor sem hagyta abba, és csatlakozott az UTE öttusa-szakosztályához. A sportág iránti elhivatottságát jól mutatja, hogy súlyos betegsége ellenére élete utolsó hónapjaiban is aktívan dolgozott. Halálával a magyar vívósport egy elismert szakembert és egy nagyszerű embert veszített el.