Országos körözést adtak ki Szabó Bálint ellen! – Közben ő élő adásban jelentkezett be a bíróságról!
Blikk
2026-06-25 11:17
Rágalmazás vétsége miatt országos körözést adott ki a Szegedi Járásbíróság Szabó Bálint volt szegedi önkormányzati képviselő ellen. A június 24-én elrendelt elfogatóparancsot a Kőszegi Rendőrkapitányság hajtja végre, ám a hatóságoknak nem kellett túl sokáig nyomozniuk a politikus után. Szabó ugyanis egyáltalán nem bujkál, sőt, a saját közösségi oldalán jelentkezett be élőben – ráadásul egyenesen egy másik bírósági épületből!
Pataki Gréta
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Szabó Bálint csütörtök reggel Kecskeméten tűnt fel , ahol éppen a 17 milliárd forintos NKA-botrányba keveredett Bús Balázs , Óbuda volt fideszes polgármesterének letartóztatási tárgyalása zajlott. Miközben a rendőrségi körözés már éles volt, a volt képviselő a helyszínről közvetített a követőinek. „A szerkesztőség Szabó Bálint hollétéről értesítette a Kőszegi Rendőrkapitányságot, akik arról tájékoztattak, hogy intézkednek az ügyben." – írta az index.hu .
A kecskeméti bírósági épületben azonban a rendőrök előtt a biztonságiak léptek közbe , a helyszíni információk szerint ugyanis a biztonsági őrök határozottan kikísérték Szabó Bálintot az épületből .
Nem ez az első eset, hogy a hatóságoknak dolguk van a politikussal. Idén márciusban eltűnés miatt keresték , miután a hozzátartozói napokig nem érték el, végül azonban egy szemfüles utas bukkant rá , miközben gyanútlanul vonatozott a Nyugati pályaudvar felé. Emiatt a rejtélyes eset miatt bukta el a 2026-os parlamenti választási indulását is a Hegyvidéken, mivel a SZOM támogatásával készülő politikus az eltűnése miatt az ajánlóíveit sem tudta időben leadni a Magyar Péterrel és Steiner Attilával szembeni körzetben.
Szabó Bálint az elmúlt években azzal szerzett magának országos ismertséget, hogy rendszeresen feltűnt a Kormányinfókon, sajtótájékoztatókon és politikai rendezvényeken, ahol a védjegyévé vált trombitájával igyekezett megzavarni az eseményeket . Most úgy tűnik, a hangos demonstrációk helyett a bíróságon kell majd magyarázkodnia a rágalmazási ügye miatt.
Szabó Bálint