● news.bsdnet.hu

A vezető bevisz egy nehéz témát a csapatmeetingre. Néhány másodperc csend után valaki viccelődni kezd. Megint más előveszi a telefonját. Aztán valaki bedob egy oda nem illő sztorit és tíz perc múlva már mindenki másról beszél. Nyílt konfliktus nem volt, mégis történt valami fontos. Az ilyen pillanatokat általában ellenállásnak hívják, mintha a csapat szándékosan tenne botot a küllők közé. De mi van, ha valójában nem erről van szó? Mi van, ha a csapat valójában védekezik valami ellen, amit még senki nem mondott ki hangosan? Az ellenállást szokás tudatos elutasításként értelmezni. Mintha az emberek eldöntenék, hogy akadályozni fogják a mindennapok munkáját vagy a változást. De mi lenne, ha ugyanerre a működésre másképp néznénk és azt mondanánk, hogy a csapatok inkább közös mintákat alakítanak ki, amelyek segítenek elviselhetőbbé tenni a feszültséget? Tekinthetünk erre úgy, hogy egy helyzethez kreatívan igazodik a csapat: létrehoz egy működésmódot, amely valamikor megvédte a konfliktustól, a hibázástól, a megszégyenüléstől, a széteséstől vagy az újabb csalódástól. (John Leary-Joyce:  The Fertile Void – Gestalt Coaching at Work , 2014). Az ellenállás tehát sokszor egyáltalán nem arról szól, hogy a csoport nem akar változni. Sokkal inkább azt mutatja, hogy valamit próbál biztonságban tartani. A gond akkor kezdődik, amikor ez a védelem automatikusan működik tovább, és már a döntést, a kapcsolatot vagy a fejlődést akadályozza. Gyors önellenőrzés Melyik mondatot szoktad a csapatodban a leggyakrabban hallani? Mindegyik mondat másféle csoportos védekezésre utal. Nézzük meg őket részletesen: 1. Dodzsempálya Amikor a csapatban a téma kezd „forrósodni”, kezdünk közel kerülni valami fontos dologhoz, akkor jön a vicc, a csipkelődés, a telefon piszkálása, vagy a hirtelen témaváltás. Ugyanúgy, mint a dodzsempályán: közelítünk az ütközéshez, majd az utolsó pillanatban félrerántjuk a kormányt. Mi történik itt? Épül a feszültség, majd hirtelen a csapat „lehűti” magát és elkerüli a konfliktussal járó ütközést.