● news.bsdnet.hu

A hétköznapi nyelvben gyakran aggatjuk a „nárcisztikus” jelzőt azokra az ismerőseinkre, akik szeretnek a középpontban lenni, sokat beszélnek önmagukról, vagy az átlagosnál magabiztosabbnak tűnnek. A klinikai valóság azonban azt mutatja, hogy a hangos, egocentrikus viselkedés mögött sokszor egészen más dinamika húzódik. A Weborvos pszichológiai elemzése arra figyelmeztet, hogy a valódi nárcisztikus személyiségzavar (NPD) egy mélyen gyökerező, összetett mentális állapot, amelyet a köztudatban élő sztereotípiák alapján könnyű félreértelmezni. De hogyan különíthető el az egészséges önbizalom a patológiás mintázatoktól? A diagnózis felállításához a szakemberek a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvét (DSM-5) veszik alapul. Ezen klinikai kritériumrendszer szerint a nárcisztikus személyiségzavar nem csupán a nagy egóról szól, hanem egy olyan tartós működési módról, amely a fantáziák szintjén megjelenő grandiozitásban, a csodálat iránti fokozott igényben és az empátia szinte teljes hiányában nyilvánul meg. Sokan nem tudják, hogy a klinikai pszichológia a nárcizmus két jól elkülöníthető típusát különbözteti meg. Az úgynevezett grandiózus típus hozza a klasszikus formát: arrogáns, gátlástalan, magabiztosnak tűnik, és környezetét hajlamos csupán közönségként használni. Ezzel szemben a rejtett vagy túlérzékeny (vulnerable) nárcisztikus személyiség teljesen másként működik. Ő nem vágyik nyíltan a színpadra, sőt, gyakran gátlásosnak, visszahúzódónak tűnik. Belül azonban ugyanúgy jelen van a különlegesség érzése és az elismerésre való égető vágy, amely rendkívüli sértődékenységgel, állandó bűntudatkeltéssel és rejtett dühvel párosul, ha nem kapja meg a várt figyelmet. A látszólagos mindentudás és felsőbbrendűség mögött valójában egy rendkívül sérülékeny, instabil önértékelés húzódik meg. A zavar gyökerei leggyakrabban a kora gyermekkori környezetben, az elégtelen szülői visszajelzésekben és a szeretetlenségben keresendők. A nárcisztikus struktúra lényegében egy merev pajzs: a személyiség így védekezik a mélyen megélt szégyen, az alkalmatlanság érzése és az elhanyagolástól való egzisztenciális félelem ellen. Amikor ez a pajzs egy kritikának vagy kudarcnak köszönhetően megreped, felszínre tör az úgynevezett nárcisztikus düh, amely romboló hatással van a közvetlen környezetre és a családi kapcsolatokra. Mivel a személyiségzavarok lényegéből fakad, hogy az érintett ritkán lát rá saját működésére – úgy érzi, mindig a környezetével van a probléma –, a terápiás folyamat elindítása rendkívül nehéz. A klinikai vizsgálatok szerint az érintettek általában csak akkor fordulnak szakemberhez, ha másodlagos tünetek, például súlyos depresszió , pánikzavar vagy kiégés jelentkezik náluk. A leghatékonyabb megoldást a hosszú távú, akár évekig tartó pszichodinamikus pszichoterápia vagy a sématherápia jelenti. Ezen folyamatok során a páciens lépésről lépésre tanulja meg az egészséges kötődést, a valódi empátia megélését, és képessé válik arra, hogy elfogadja a benne élő magányos, sérült gyermeket anélkül, hogy a környezetét manipulálná. Önnek, ha a környezetében hasonló működésű személlyel találkozik, a legfontosabb feladata a saját határainak meghúzása: Mit jelent a nárcisztikus személyiségzavar, és hogyan ismerjük fel? # nárcizmus Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on , az Instagramon vagy a X -en, Tiktok -on is!