Érik a botrány a kedvelt vidéki fürdőben: többekhez mentőt kellett hívni, valami nem stimmel a csúszdákkal
Pénzcentrum
2026-06-25 13:23
Több alkalommal is mentőt kellett hívni azokhoz a fürdőzőkhöz, akik a Sárvári Gyógyfürdő frissen átadott csúszdáin szenvedtek balesetet - erről ír az ugytudjuk.hu . A sárvári önkormányzat szerdai képviselő-testületi ülésén derült fény arra, hogy a hétvégén felavatott csúszdákon többen is megsérültek. A fürdő vezetősége megerősítette a balesetek tényét, és a történtek után azonnal elrendelte az érintett elemek ideiglenes lezárását.
A létesítmény tájékoztatása szerint a csúszdák jelenleg próbaüzemben működnek, így ebben az időszakban a felelősség a kivitelezőt terheli. Az üzemeltető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy részükről mindenben a hatályos biztonsági előírásoknak megfelelően jártak el. A balesetek után a török gyártó bevonásával vizsgálatot indítottak, amelynek eredményeként úgy döntöttek, hogy a biztonság garantálása érdekében a korábbi 200 kilogrammos súlyhatárt 150 kilogrammra csökkentik.
Az új szabályozás bevezetése után a látogatók ismét használatba vehették a csúszdákat, és az önkormányzati beszámoló alapján hétfő óta nem történt újabb incidens. A beruházás hétvégi átadásáról a város hivatalos közösségi oldalán is közzétettek egy beszámolót, a rendezvényen Kondora István, Sárvár fideszes polgármestere is beszédet mondott.