Csökkent a munkanélküliség májusban
Profitline
2026-06-25 13:30
Nem látható egyértelmű trend a munkaerőpiacon, a márciusi kedvező elmozdulás után gyenge munkaerőpiaci adatok jelentek meg áprilisban, majd most ismét kedvezőbb adatokat közölt a statisztikai hivatal. Kedvező, hogy a gazdaságilag aktívak száma (vagyis a potenciális munkaerő-állomány) ismét emelkedett és már többen kerestek is munkát a vizsgált hónapban, de egy hónap kedvező adataiból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni még.
A közel-keleti konfliktus okozta bizonytalanság is lassítja a munkaerőpiac stabilizálódását. A gáz- és olajárak emelkedése a növekvő vállalati rezsiköltségek és szállítási költségek miatt helyezhetnek nyomást a vállalatokra. Ilyen helyzetben a költségcsökkentés egyik eszköze lehet a munkaerőcsökkentés, vagy a részmunkaidős foglalkoztatás szélesebb körű alkalmazása.
A kilátásokat tovább árnyalja a negatív demográfiai trend és a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatásának június elején bejelentett szigorítása is. A fiatalok és az idősek foglalkoztatásának növelésével ezen talán lehetne valamit ugyan segíteni, de a népesség fogyásából adódó hatásokat ezzel is csak kismértékben lehetne kompenzálni.
Nem számítunk arra, hogy a munkanélküliségi ráta a 4%-os szint felé mozduljon a következő hónapokban. 2026-ra 4,6%-os munkanélküliségi rátát várnak az MBH elemzői.
A növekvő finanszírozási, energia- és járműköltségek miatt egyre több vállalat alakítja át flottastratégiáját Európában. A cégek akár 10–25%-kal is csökkenthetik teljes flottaköltségeiket (TCO) a használt autó lízing konstrukciók alkalmazásával, miközben a maradványérték-kockázat a szolgáltatónál marad – derül ki az Arval Mobility Observatory legfrissebb elemzéséből. A trend gyorsan terjed: a vállalatok 45%-a már használ használt járműveket flottájában, további 85% pedig tervezi ezek integrálását.
2026. 06. 25. 14:00
Megosztás:
Tovább
Országos, minősített szolgáltatási csomaggal egyszerűsíti a lakossági klímavásárlást a MediaMarkt. Sokan szembesülnek azzal a problémával, hogy a megfelelő készülék kiválasztása után rendkívül nehéz szabad és megbízható szerelőt találni, a várakozási idő pedig akár hetekre is nyúlhat. Erre a piaci résre reagálva a vállalat egy olyan komplex megoldást vezetett be, amely a vásárlástól a beüzemelésig a teljes folyamatot lefedi.
2026. 06. 25. 13:30
Megosztás:
Tovább
Júniusban elindult a roham a diákmunkákért, de vannak olyan területek, ahol már tavasszal érdeklődnek a diákok a Job Force Iskolaszövetkezet szerint. Nyáron a legtöbb fiatalt a vendéglátásban, turizmusban, kereskedelemben várják, de futárnak is sokan állnak a nyári szünetben. A dolgozni vágyó fiatalok átlagosan bruttó 2000-2500 forintos órabérrel számolhatnak, de van olyan munkakör is, ahol ez elérheti a bruttó 5 ezer forintot is. Azok, akik a karrierjüket szeretnék beindítani a nyáron, leginkább a gyakornoki programokat keresik, amely mára a vállalatok számára fontos utánpótlási csatornává vált.
2026. 06. 25. 13:00
Megosztás:
Tovább
Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.
2026. 06. 25. 11:55
Megosztás:
Tovább
Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 06. 25. 11:30
Megosztás:
Tovább
Az amerikai állampapírpiacon tegnap csökkentek a hozamok, amit elsősorban az olajárak esése okozott: a Brent jegyzése többhavi mélypontra süllyedt, miután enyhültek az ellátási zavarokkal kapcsolatos félelmek, és egyre több tartályhajó hagyta el a Hormuzi-szorost.
2026. 06. 25. 11:00
Megosztás:
Tovább
Vegyesen zártak tegnap az amerikai részvénypiacok: a hangulatot elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése és a félvezetőipari kilátások körüli bizonytalanságok határozták meg.
2026. 06. 25. 10:30
Megosztás:
Tovább
Vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az amerikai–iráni tárgyalások alakulását értékelték.
2026. 06. 25. 10:00
Megosztás:
Tovább
Júliustól 30,25 százalékra csökken a törvény által engedélyezett THM maximum a személyi kölcsönöknél - írja közleményében a Bank360. A legutóbbi, június 24-től életbe lépő kamatcsökkentés ennél a változásnál még nem érvényesül, de a februári kamatvágás igen. Olcsóbbak lehetnek júliustól a hitelkártyák is.
2026. 06. 25. 09:30
Megosztás:
Tovább
Európai és dél-koreai bankcsoportok indították el a Project Pangea kezdeményezést, amely azt vizsgálja, hogyan tehetik gyorsabbá, biztonságosabbá és hatékonyabbá a nemzetközi devizaügyletek elszámolását a szabályozott stabilcoinok. A projekt a jelenlegi T+2 rendszer helyett közel azonnali, T+0 elszámolást céloz meg euró- és dél-koreai wonalapú digitális pénzek segítségével.
2026. 06. 25. 09:00
Megosztás:
Tovább
Sikeresen lezárult a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) eddigi legnagyobb összegű európai uniós vissza nem térítendő támogatásból megvalósult fejlesztési programja. A „Digitális fejlesztés és oktatási innováció a Budapesti Gazdasági Egyetemen” című RRF-2.1.2-21-2022-00031 projekt 2022. június 7. és 2026. június 30. között, 1,603 milliárd forint támogatásból valósult meg.
2026. 06. 25. 08:00
Megosztás:
Tovább
A Binance visszavonta görögországi MiCA-engedélykérelmét alig néhány nappal az uniós átmeneti időszak lejárta előtt. A döntés nem jelenti automatikusan az ügyfélvagyon elvesztését, de komoly bizonytalanságot okoz: szolgáltatások szűnhetnek meg, pozíciókat zárhatnak le, és az európai felhasználóknak rövid időn belül dönteniük kellhet kriptoeszközeik további kezeléséről.
2026. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Tovább
Egy friss nagymintás kutatás szerint az AI egyre látványosabban hat a hazai munkaerőpiacra: a magyar munkavállalók közel ötöde tud olyan személyről a környezetében, aki a mesterséges intelligencia miatt veszítette el az állását. A felmérés emellett arra is rávilágított, hogy az AI nyertesei egyelőre egyértelműen a férfiak: több mint kétszer akkora arányban vallják magukat haladó felhasználónak és akár nyolcszor nagyobb időmegtakarítást érnek el a technológia segítségével, mint a nők.
2026. 06. 25. 07:00
Megosztás:
Tovább
Egységesen 500 forint lesz a hazai számsorsjátékok alapára az augusztus 3-i sorsolásoktól, két kivételtől eltekintve: a Kenó és a Luxor alapdíja 400 forintra nő. Az új díjszabást követve a nyereményekre fordított összeg is növekszik, átlagosan 25 százalékkal - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Szerencsejáték Zrt.
2026. 06. 25. 06:30
Megosztás:
Tovább
A parlament 2026. június 23-án elfogadta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat többek között a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt („Kbt.”) is módosítja. A Kbt.-t érintő módosítások a törvény kihirdetését követő harmadik napon lépnek hatályba – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2026. 06. 25. 06:00
Megosztás:
Tovább
Oroszország három hónappal meghosszabbította a Szerbiával kötött gázmegállapodást, és várhatóan hamarosan az év végéig is kiterjesztik annak hatályát - közölte Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázszolgáltató (Srbijagas) vezérigazgatója szerdán a szerbiai parlament ülésén, a Srbijagasnak adott állami garanciákat ért ellenzéki bírálatokra reagálva.
2026. 06. 25. 05:30
Megosztás:
Tovább
Az új politikai ciklus jelentős gazdasági fordulatot hozhat Magyarország számára, azonban a kormányváltás önmagában nem oldja meg a magyar gazdaság strukturális problémáit – hangsúlyozta az ING Bank elemzői sajtótájékoztatóján Virovácz Péter vezető elemző. A szakember szerint miközben a javuló bizalom, az uniós források érkezése és az ipari beruházások új növekedési pályára állíthatják a gazdaságot, továbbra is komoly kihívást jelent az infláció, a munkaerőhiány, az energiaellátási bizonytalanság és az euróbevezetés feltételeinek teljesítése.
2026. 06. 25. 05:00
Megosztás:
Tovább
Az eladók egyik legfontosabb kérdése, hogy mennyi idő alatt találnak vevőt – és erre jelenleg nincs egységes válasz, mert az értékesítési idő régiónként és ingatlantípusonként jelentősen eltér. Sőt, a Duna House elemzése alapján néhány szegmensben alapvetően megváltozott a megszokott sorrend. A legbeszédesebb fordulat a fővárosi panelpiacon zajlik: a budai panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, és ezek a lakások már lassabban kelnek el, mint a hasonló vidéki ingatlanok.
2026. 06. 25. 04:30
Megosztás:
Tovább