← Vissza

news.bsdnet.hu

A felháborodás miatt mégsem állítanak szobrot Fenyő Miklósnak Újlipótvárosban

24.hu 2026-06-25 13:37
Mégsem áll majd Fenyő Miklós szobra Újlipótvárosban, a XIII. kerületi önkormányzat ugyanis az eddigi szándék ellenére levette a napirendjéről a szoborállítás tervét. Az idén januárban elhunyt zenész sok szálon kötődött a kerülethez, több mint ötven éven át élt a Pozsonyi úton, 2004 óta a díszpolgára is volt, a szobrot is ott tervezték felállítani a Szent István parknál. Az alkotást a tervek szerint 2027. március 12-én, az énekes születésének 80. évfordulóján avatták volna fel, és már a tervek is megvoltak: egy nyílt pályázaton a három induló körül Fenyő családjának bevonásával Orbán Előd szobrát választották, a szobor makettjét pedig Tóth József, a kerület polgármestere Facebook-oldalán mutatta be. A poszt alatt azonban fellángoltak az indulatok: a hozzászólók szerint a szobor egyáltalán nem hasonlít az énekesre. „Nem értem, ha Fenyő tiszteletére lesz szoborállítás, akkor miért nem róla lett mintázva?” – ilyen, és ennél keményebb hangvételű hozzászólások lepték el a posztot, az RTL Híradó ezzel kapcsolatos anyagában pedig még Szikora Róbert is megszólalt, osztva a véleményt, hogy a szobor nem sikerült túl jól: „a figura még jó, azt elkapta a művész, de a fej az egyáltalán nem hasonlít” – mondta a zenész. Az ügyben még petíció is indult Ne legyen Újlipótváros a köztéri giccs áldozata! címmel, amelyet eddig 600-an írtak alá. A felháborodás hatására az önkormányzat egyelőre visszalépett a tervtől. Az elmúlt időszakban a nyilvánosságban kialakult vita, a különböző szakmai álláspontok megismerése a folyamat újragondolását teszi szükségessé. Annak ellenére, hogy a szakmai zsűri »…a bírálaton elhangzott észrevételek megfontolásával elfogadásra és kivitelezésre javasolja.« a bemutatott szobortervet, az a döntés született, hogy a szobor megvalósításáról szóló előterjesztés lekerül a XIII. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete mai ülésének napirendjéről – írták közleményükben hozzátéve, hogy „a XIII. kerületi Önkormányzat továbbra is elkötelezett, hogy méltó módon ápolja elhunyt díszpolgára, Fenyő Miklós emlékét.” Kapcsolódó Megvan, milyen lesz Fenyő Miklós egész alakos szobra Újlipótvárosban A gipszmakett már kész, az avatásra még várni kell. The post A felháborodás miatt mégsem állítanak szobrot Fenyő Miklósnak Újlipótvárosban first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →