Tűzlétrán mászott fel a miniszterelnök az Uzsoki tetejére, ezért tartottak bejárást
ATV
2026-06-25 13:39
Magyar Péter miniszterelnök Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter társaságában érkezett a kórházhoz.
A helyszínen tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök közölte, azért tartottak bejárást a kórházban, mert ez volt az első olyan egészségügyi intézmény, amelyben a Tisza-kormány döntése alapján, több mint 130 millió forintos beruházás eredményeképpen befejeződött a folyadékhűtők cseréje.
Hozzátette: a kormány több mint 3,6 milliárd forintos rendkívüli költségvetési forrást csoportosított át a kórházi klímaberendezések cseréjére és fejlesztésére.
A miniszterelnök és az egészségügyi miniszter az Uzsoki utca kórház főépületének tetejére tűzlétrán felmászva tekintette meg a kicserélt hűtőberendezéseket – közölte az MTI.
Ficzere Andrea, az Uzsoki utcai kórház főigazgatója elmondta : most az egyik épület 12 műtőjének hűtése oldott meg, azonban a traumatológia három műtőjében továbbra is nagyon meleg van, mert ott elromlott a hűtés, az onkológiai épületben pedig ismét meghibásodott a fancoil-rendszer, ami óriási megterhelést jelent sugárkezelésre érkező betegeknek.
Magyar Péter a tetőn részletesen beszámolt az egészségügyi intézményekben zajló fejlesztésekről. Eszerint a Dél-pesti Centrumkórház Szent László Kórházban már megvalósult a folyadékhűtő hibájának kijavítása. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet egyik épületében vezérlésjavítás zajlik, június 29-re tervezik a rendszer átadását. A Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban a folyadékhűtő és légkezelő javítása folyik. A Honvédkórház rehabilitációs intézetében vezérlésjavításon dolgoznak, várhatóan június 28-án építik be az új rendszert.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a bejáráson arról is beszélt, a kormányalakítás után azonnal átfogó vizsgálatot rendeltek el a kórházak hűtéstechnikájának felmérése érdekében, és ezt követően döntöttek az átcsoportosításáról.
Emlékeztetett: szeptembertől indulhat a kórházi fertőzéseket mérő és publikáló rendszer. Hegedűs Zsolt csütörtökön kapta meg azt az anyagot, amely arról szól, hogyan fogják mérni és hitelesíteni a kórházi fertőzéseket, és miként fogják az adatokat publikálni. Közlése szerint ezt bemutatják a kormányzatnak és szeptember elsejétől „ezek már indulnak”.
Borítókép: MTI