Halálra verték a Horvát Demokratikus Közösség korábbi képviselőjét
Index
2026-06-25 13:53
Egy szerda éjszakai verekedés során súlyosan megsérült, majd a kórházban elhunyt Milan Draca, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori városi képviselője, a horvát függetlenségi háború önkéntese. A politikus egy Zadar peremén fekvő városrészben, Bokanjacban került összetűzésbe egy másik férfival – számolt be a horvát Index a zadari rendőrség tájékoztatása alapján.
A rendőrség este 23 óra 44 perckor kapott bejelentést a verekedésről, a helyszínre érkező járőrök a földön találták meg a súlyosan sérült 51 éves férfit. A mentők a helyszínen ellátták, majd a zadari kórházba szállították, ahol az éjszaka folyamán belehalt sérüléseibe. A feltételezett másik résztvevőt a rendőrök azonnal őrizetbe vették, az ügyben pedig továbbra is nyomozás folyik az ügyészséggel együttműködve.
A verekedés a helyi temető közelében történt, ahol a hatóságok egy olyan autót is találtak, amelyet feltehetően az egyik érintett használt. A helyszínelés még tart, miközben a rendőrség igyekszik tisztázni a tragédiához vezető események pontos körülményeit. Az eset nagy visszhangot váltott ki Zadarban, mivel Draca ismert közéleti szereplőnek számított a városban.
Milan Draca, akit sokan „Lalo” becenéven ismertek, 1975-ben született, és sajátos identitásáról gyakran nyilvánosan is beszélt. Szerb nemzetiségűnek vallotta magát, ugyanakkor hosszú ideig a HDZ tagja volt, valamint részt vett a horvát függetlenségi háborúban. Korábban a szerb nemzeti kisebbség képviselőjeként került be a városi tanácsba, később azonban kilépett a pártból, és bírálta annak egyes politikai döntéseit. Dolgozott a Zadari Néprajzi Múzeumban, ahonnan vitatott körülmények között távozott. Az elbocsátását követően jogi eljárásokba keveredett, de végül pert nyert Horvátország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése miatt. Közigazgatási szakemberként végzett, 2024-ben pedig Zadar városának kommunális felügyelőjévé nevezték ki. Emellett a fotózás is fontos szerepet játszott az életében, több helyi kiállítás szerzője volt.