Hallott már a nagy sonkakagylóról? Épp most próbálják megmenteni a kihalástól
HVG
2026-06-25 14:03
A Pinna nobilis néven ismert faj korábban az Adria egyik jellegzetes és ökológiai szempontból fontos élőlénye volt, mára azonban a horvát tengerparton becslések alapján csak néhány vadon élő példány maradt. A pusztulást főként a Haplosporidium pinnae nevű parazita okozta, amely 2016-ban jelent meg a Földközi-tengerben, és néhány év alatt végigsöpört a térségen.
A horvátországi mentőprogram központja a pulai akvárium lett, ahol ellenőrzött körülmények között tartják életben a megmaradt egyedeket, és laboratóriumi szaporításukkal kísérleteznek. Az intézmény tájékoztatása szerint ehhez speciális vízszűrő és fertőtlenítő rendszereket, valamint mikroalgákat használnak, mert a lárvák túlélése a víz minőségétől és a táplálék összetételétől is függ.
A pulai akvárium közölte: szakembereinek sikerült laboratóriumi körülmények között kiváltaniuk az ivarsejtek kibocsátását, és korai lárvastádiumokat nevelniük. Ez fontos előrelépés, a kísérletek azonban továbbra is bizonytalanok: a fiatal egyedek érzékenyek a fertőzésekre, a vízminőség változásaira és a táplálék legkisebb eltéréseire is.
Az akváriumban él a Morana nevű példány is, amely fiatal korában került a gondozókhoz, és mára 21 centiméteresre nőtt. Az intézmény egyedülálló túlélőként tartja számon: hosszabb távon is életben maradt annak ellenére, hogy többször ki volt téve a kórokozónak. A pulai akváriumban emellett Vrsar és Porec térségéből származó fiatal példányokat is tartanak, ezeknél azonban már kimutatták a parazita jelenlétét, így túlélésük bizonytalan.
https://hvg.hu/tudomany/20220213_erintetlen_tengerparti_regiok_15_szazalek
A szakemberek úgy vélik, hogy a nagy sonkakagyló adriai állománya természetes úton már aligha képes megújulni. A faj fennmaradása jelenleg attól függ, sikerül-e hosszú távon stabil laboratóriumi körülményeket fenntartani, időben kimutatni a fertőzést, és rendszeressé tenni az ellenőrzött szaporítást.
A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a nagy sonkakagyló eltűnése nemcsak természetvédelmi veszteség lenne, hanem az adriai ökoszisztémára is hatással lehet. A kifejlett példányok nagy mennyiségű tengervizet szűrnek meg, javítják a vízminőséget, és számos kisebb tengeri élőlénynek nyújtanak menedéket.
A Pinna nobilis a Földközi-tengerben őshonos kagylófaj, amely akár 120 centiméteresre is megnőhet. Sekélyebb vizekben és mintegy 50 méteres mélységig fordul elő, hegyes végével félig a homokba fúródva él, és fonalszerű képződményekkel rögzíti magát az aljzathoz. Horvátországban az 1970-es évek óta védett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát .
(Cikkünk nyitóképén nagy sonkakagylók láthatók. Fotó: Jean-Michel Mille / Biosphoto / Biosphoto via AFP.)