Merkely Béla szerint nem vittek el senkit a rendőrök a Semmelweis Egyetemről
Telex
2026-06-25 14:04
A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikáján történt az intézkedés szerda délután, ami egy klinikai vizsgálattal összefüggésben indult. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vagy gyógyszer, vagy eszközös kísérlet kapcsán nyomozhatnak, mivel ez a kétfajta kísérlet van az említett klinikán, a hematológián inkább gyógyszeresről beszélhetünk – mondta az egyetem rektora, Merkely Béla a Blikknek .
Merkely szerint a rendőrség a gyógyszerek tárolását és a gyógyszerekkel kapcsolatos adatokat nézte, vizsgálta. A rektor közölte, hogy nincs más információja, és azt sem tudja, hogy olyan szakember is részt vett volna a kísérletben, aki nem a csoport tagja.
Azt viszont hozzátette, hogy nem vittek el senkit a rendőrök.
Merkely elmondása szerint soha nem került hasonló ügybe a Semmelweis Egyetem, ez volt az első alkalom, hogy a hatóság a klinikán vizsgálódott. Merkely azt mondta, nem tudják, ki tett feljelentést, és nem kaptak előzetes tájékoztatást a hatóságoktól arról, hogy nyomozás vagy vizsgálat lesz, ők is úgy értesültek az egészről, hogy váratlanul megjelentek a klinikán a rendőrök.
Szerdán rendőrök vonultak ki a Semmelweis Egyetemhez. „Az érintett klinika vezetőjének tájékoztatása szerint a rendőrségi intézkedés egy klinikai vizsgálattal összefüggésben indult nyomozáshoz kapcsolódik” – közölte az egyetem, hozzátéve, hogy együttműködnek a hatóságokkal, de a folyamatban lévő eljárás miatt nem áll módjukban további tájékoztatást adni az ügyről. Az ORFK kommunikációs szolgálata megkeresésünkre azt írta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala hajtott végre helyszíni nyomozati cselekményeket egy folyamatban lévő büntetőeljárásban. Egyelőre mást nem árultak el az ügyről.