A legfőbb ügyész reagált Magyar Péter felszólítására az aranykonvojügyben
Index
2026-06-25 14:24
A Legfőbb Ügyészség sajtóközleményben reagált Magyar Péter csütörtöki felszólítására , amelyben a miniszterelnök felszólította Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt, hogy hozza nyilvánosságra az aranykonvojos üggyel kapcsolatos „érdekes és fontos információkat”, aznap délután 15 óráig, ha nem teszi, akkor a kormányfő maga hozza nyilvánosságra a részleteket.
Mint írják, az úgynevezett „aranykonvoj” ügyében az ügyészség már több alkalommal adott ki tájékoztatást , amelyet mind a sajtó képviselőinek eljuttatott, mind az ügyészség honlapján bárki számára elérhető.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a közvélemény egy ügyként kezeli a valójában két, önálló nyomozást, amelyek tárgya eltérő.
„Az egyik nyomozás pénzmosás gyanúja miatt folyik, amelyben az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentésében foglalt adatok alapján, a feljelentésben szereplő adatokból megállapítható pénzmosás egyszerű gyanúja miatt, az Alkotmányvédelmi Hivatal jelzésének megfelelően, a Legfőbb Ügyészség az eljáró nyomozó hatóság kijelöléséről intézkedett” – jelezték.
Az ügyben a nyomozás a NAV előtt továbbra is folyamatban van
– szögezték le.
„Az elfogás során történt esetleges visszaélések kapcsán ismételten és nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy az ügyben ügyészségi nyomozás folyik” – húzták alá.
Megjegyezték, hogy minden olyan közlés, amely az ügyekkel kapcsolatos találgatás, sejtetés vagy éppen a nyomozás esetleges irányáról, sőt potenciális gyanúsítottakról szól, a bizonyítást nehezíti vagy akár meg is hiúsíthatja, és az esetleges félinformációkból levont következtetések a közvélemény félretájékoztatását eredményezhetik.
A közleményben jelezték, hogy az ügyészségi nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani, amelyekről az ügyészség részletes tájékoztatást fog adni.
Jelenleg annyi közölhető, hogy a nyomozó ügyészség gyanúsítotti kihallgatás iránt intézkedik
– írták.
„Ugyanakkor a nyomozástaktikai szempontokat politikai szempontok nem írhatják felül, a szükséges nyomozati cselekmények sorrendje és ideje fogja meghatározni, hogy mikor tudja az ügyészség a közvéleményt tájékoztatni. Ehhez türelmüket kérjük” – közölték.
A sajtóközleményben egy korábbi közleményünkben írtakat is felidézték, amelyben az alábbiakról adtak tájékoztatást:
„»A Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta. […] A legfőbb ügyész többször kinyilvánította és írásos utasításba is adta, hogy a nyomozó ügyészségnek az ügy minden szálát ki kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint.«”
A közlemény végén hangsúlyozták és felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyészség az „igazságszolgáltatás független közreműködője, a kormány utasítást részére nem adhat”.
Március 5-én, az M0-s autóút alacskai pihenőhelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hét ukrán állampolgárt, köztük egy egykori titkosszolgálati tábornokot és két páncélozott pénzszállító autót állított elő, amelyek összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat akartak szállítani Ukrajnába.
Az „aranykonvoj-akció” néven elhíresült rajtaütésről azonban azóta kiderült, hogy az ügy több fronton is sántít, hiszen egyes információk szerint az akció időpontjáról és szükségességéről is maga Orbán Viktor dönthetett .
Júniusban kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készített egy belső dokumentumot, amely a mélyére ás a márciusi aranykonvoj-akciónak. A vizsgálatról kiderült, hogy már a kijelölésük is jogsértő volt , de a Terrorelhárítási Központ (TEK) bevonása és az ukránok előállításának szükségessége is kérdőjeleket von maga után. A dokumentum szerint az ügyészségi anyag hollétét senki sem tudta, de több határozat is hiányosnak bizonyult. Eleinte arra sem volt jogalap, hogy milyen okból foglalták le az Oscsadbank pénzét.
Majd az ügyészség közleményben reagált az aranykonvojos üggyel kapcsolatos sajtóhírekre, és leszögezte, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően minden szükséges intézkedést megtesz az ügy körülményeinek teljes feltárására. Az ügyészség szerint a pénzmosás egyszerű gyanúja a rendelkezésre álló adatok alapján fennállt, a NAV kijelölése jogszerű volt, az akcióról pedig csak utólag szereztek tudomást.
Magyar Péter miniszterelnök múlt héten azonnali belső vizsgálatot rendelt el a NAV-nál, a TEK-nél és az érintett szolgálatoknál az „aranykonvoj”-ügyben, és felszólította a legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul szólaljon meg az üggyel kapcsolatban.
(Borítókép: Dr. Nagy Gábor Bálint 2026. február 11-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)