● news.bsdnet.hu

Kifogásom azon a feltevésen alapul, hogy az OECD szakértői nem tudták befogadni és értelmezni a sajátos magyar környezetet, némi kiegészítéssel a nyugati szemléletet és szoftvereket alkalmazták. Farkas András is írt kritikát , amit viszont Simonovits András korrigált néhány ponton. Ebben a cikkben amellett érvelek, hogy érdemes visszatérni a korábbi magas együttes járulékkulcshoz a rendszer fenntarthatósága miatt – csak kiegyenlítettebben terhelve a munkavállalókat és a munkáltatókat, mint 2016-ban. Simonovits András a nyugdíjrendszer szükséges korrekciójára is felhívta a figyelmet. Ez kevés, annyi helyen kellene korrigálni a nyugdíjrendszert (amit ő maga is kimutatott), hogy az már felér egy reformmal. Emellett a társadalmi és jogi környezet változása a nyugdíjtörvény átfogalmazását is igényli. Jelzésértékű, hogy az új kormánynak sincs affinitása ennek végrehajtására. Simonovits a meredek GDP-arányos kiadások emelkedését részben elfogadja, és a bevételi oldalt is hibáztatja a hiány elszabadulásáért. A bevételi oldallal 2016 óta vannak problémák. Azelőtt több évben is többlettel zárt a nyugdíjszámla. Az Orbán-kormány foglalkoztatáspolitikai okokkal magyarázott szocho-csökkentése (a 2013-as 27%-ról a 2022-es 13%-ra) erősen negatívba sodorta az egyenleget, az elvonások ezer milliárd forintos nagyságrendűek lettek. Azóta a statisztika egyre növekvő mértékben mutatott ki hiányt (ez jelenleg a GDP 1,5–2%-a). A kevés haszon, nagy ráfizetés logikával eltérített egyenleg miatt az állam kiegészítést ad a Nyugdíjalapba az egyensúly fenntartása érdekében. Nézzük meg, mennyi segítséget jelentett a foglalkoztatóknak a szocho-csökkentés. A szocho-csökkentéssel a Nyugdíjalap teljes bevételi oldala a bruttó bérhez viszonyítva a 2012-es 24% szochoból és 10% járulékból, azaz 34%-ról 20,7%-ra esett, azaz 13,3 százalékpontos veszteséget szenvedett el. A teljes bérköltség a bruttó bér 128,5%-áról 113%-ára változott, vagyis az eredeti 88%-ára csökkent. A munkáltató 2022-ig ezzel évente csupán 1,2%-nyi többletet takarított meg, ami a bérfelzárkóztatás költségemelkedésének kicsiny része. Ennyit segített az Orbán-kormány a foglalkoztatásban, miközben romba döntötte a Nyugdíjalapot. A hivatkozott szakértők egyetértenek abban, hogy a munkáltatói és a munkavállalói nyugdíjmegtakarítások együttes összege 2070-ig nem emelhető 20,7%-ról 31%-ra, szerintem viszont ez elérhető. Az elvárt megfelelő szintű ellátás terhe vagy az államra (vagyis mindenkire), vagy az érintettekre hárul. Az állam – látva az aggasztó jelent és a jövőképet – kénytelen lesz változtatni a levonásokon. A magyar társadalom viszont elkényelmesedett, önkéntes öngondoskodásra nem lehet számítani, ezért állami irányítással kellene javítani a helyzeten: növelni kell a befizetéseket. A hozzájárulások emelésével talán elegendő forrás gyűlhet össze jobb ellátásra. Csak a Nyugdíjalapba jutó résszel számolok. A szocho nyugdíjrésze a teljes bérköltség 10,8%-a, a járulék nyugdíjrésze 10%. A munkáltatói rész 5-9 százalékpontos emelése (összhangban a szocho visszaemelési tervekkel) és a pénzhiányos állampolgárok számára a munkavállalói levonás 1-5 százalékpontos többlet-hozzájárulása kis megterhelést okoz, mivel a folyamat mintegy 15 évet vesz igénybe. A bruttó bérarányos terhek a következő variációkkal is működőképesek. Az állampolgárok kímélése esetén: Ha fontos a vállalatok versenyképessége is, valamint közelítünk az OECD-megosztáshoz, akkor 5-5 százalékpontos részvételnövekedést ajánlok: Ezek bevezetése 8,3%-os bevételnövekedést, (a 2026-os 7 ezer milliárd forintos Nyugdíjalap-terv figyelembevételével) 580 milliárd forintot okoz. Ezek a lépések vitát váltanak ki, de elérhető vele a társadalmi stabilitás megőrzése. A munkavállalók könnyebben elfogadják az emelést, ha belátják, hogy a levonásuk nem adó, hanem a megtakarításuk része. Ne feledjük, a jelenlegi nyugdíjszámítási képlet az 1997-es társadalmi és adóviszonyoknál működött, 29 év elmúltával ez már akadozik! A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images