Készülnek a legrosszabbra az ukránok: újabb orosz támadás indulhat a szomszédos országgal karöltve
Portfolio
2026-06-25 15:08
Az utóbbi napokban egyre súlyosabbá vált a feszültség Ukrajna és Fehéroroszország között, így felmerült annak is a lehetősége, hogy Minszk Moszkvával karöltve észak felől indít inváziót Kijev bevételére. Szirszkij szerint ez a forgatókönyv nagyon is lehetséges és nem akarják ölbe tett kézzel várni a támadást: új dandárokat hoznak létre, hogy visszaverjék az ellenséges csapatokat. Kijelentette, hogy Moszkva azért határozta el magát a frontvonal kiterjesztése mellett, mivel mostanra bizonyossá vált, hogy az ország többi részén indított műveletek kudarcba fulladtak, nem képesek eredményeket elérni. A főparancsnok szerint
Moszkva a frontvonal mintegy 160 kilométeres megnövelésével számol.
Szirszkij kifejtette, hogy ez a lehetőség komoly kihívás elé állítja Kijevet, mivel „az ellenség jelenleg mind emberi erő, mind fegyverzet tekintetében előnyben van”. Ahhoz, hogy megfelelően képesek legyenek reagálni a fenyegetésre, új brigádokat kell létrehozniuk.
Egyébként az ellenség módosította a terveit, és további hadosztályok, valamint öt dandár létrehozását tervezi idén. Kénytelenek vagyunk reagálni az ilyen akciókra. Háborúban vagy megragadod a kezdeményezést, vagy átadod. Nincs harmadik lehetőség
– jellemezte a helyzetet az ukrán főparancsnok.
Elhangzott az a kérdés is, hogy miért kell új alakulatokat létrehozni, miért nem elegendő a meglévőek méretét emelni. Erre azt válaszolta Szirszij, hogy egy ilyen lépés nem növelné meg a bevethető pontok számát, ebben a helyzetben viszont épp erre van a legnagyobb szükség. Azt is kiemelte, hogy a frontvonalak mélysége növekszik, ez pedig szintén az új brigádok létrehozását követeli meg.
2022 elején ebből az irányból is támadtak az oroszok, akkor Fehéroroszország a területét engedte át az invázió megindításához, katonailag nem támogatta Oroszországot. A műveletek néhány hétig tartottak, Moszkva végül 2022 áprilisában a visszavonulás mellett határozott.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images