Állja a sarat a forint, sőt még erősödik is a hazai deviza
VG
2026-06-25 15:36
A Fed által árgus szemmel figyelt személyes fogyasztási cikkek (PCE) szezonálisan kiigazított éves inflációs indexe a várakozásoknak megfelelően 4,1 százalékra emelkedett májusban az Egyesült Államokban, ami 2023 áprilisa óta a legmagasabb érték. A dollár árfolyama a hírre érdemben nem reagált, továbbra is enyhe napi mínuszban maradt az euró ellenében.
Az euró-dollár keresztárfolyam továbbra is 1,136 körül mozgolódik. Az inflációs adat talán némileg hűtheti a dollár további erősödését, mivel bár meglehetősen elszabadult a pénzromlás üteme, ám sok devizakereskedő még nagyobb inflációtól tartott.
Az euróhoz hasonlóan a forint is állja a sarat , sőt a zöldhasúra 0,2 százalékot vert rá, így a dollár jegyzése 0,2 százalékkal 312,4 forintra gyengült a bankközi devizapiacon.
A forint a közösségi devizához mérten is feljebb kapaszkodott. Az euró kurzusa 0,1 százalékkal, 355 forintra gyengült délután négy órára.
- írja az Equilor Befektetési Zrt.
Az Erste kiemelte ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokban a PCE-árindex májusban 0,4 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, ami elmaradt a piac által várt 0,5 százalékos emelkedéstől. Az áruk inflációja 0,7 százalékról 0,4 százalékra mérséklődött, míg a szolgáltatások inflációja az előző két hónapban mért 0,3 százalékról 0,5 százalékra emelkedett.
Az élelmiszereket és az energiát nem tartalmazó PCE maginfláció 0,3 százalék volt, ahogy az előző hónapban is.
Éves szinten 3,8 százalékról 4,1 százalékra gyorsult a PCE-infláció, ami 2023 áprilisa óta a legmagasabb értéket jelenti. Az éves PCE-maginfláció 3,3 százalékról 3,4 százalékra emelkedett, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak.
Az Erste elemzői szerint