Kettős kapuserősítés Debrecenben: fiatal tehetség és rutinos hálóőr érkezett a Lokihoz
NB1.hu
2026-06-25 16:04
A korosztályos válogatott kerettag Tuska Bálint mellett a debreceni születésű, nagy tapasztalattal rendelkező Póser Dániel is aláírt a klubhoz.
A DVSC egy fiatal tehetséggel és egy rutinos visszatérővel bővítette kapusállományát a nyári átigazolási időszakban. A debreceniek bejelentették, hogy szerződtették Tuska Bálintot és Póser Dánielt.
A mindössze 18 éves Tuska Bálint a nyíregyházi utánpótlásból indult, majd az MTK és a Ferencváros akadémiáján folytatta fejlődését – derül ki a klub hivatalos közleményéből .
A fiatal kapus tavaly Diósgyőrbe igazolt, ahol az NB III-as csapatban már bemutatkozhatott a felnőttek között, emellett több alkalommal az NB I-es csapat meccskeretében is helyet kapott.
A Loki másik új szerzeménye, Póser Dániel személyében jelentős rutint nyert a klub, ahogyan tette azt Dzsudzsák Balázs szerdai hosszabbításával is .
DVSC: eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa
A 36 éves kapus debreceni születésű, pályafutása során megfordult többek között a Budafok, a Vasas és a DVTK színeiben, míg a legtöbb időt Békéscsabán töltötte. Az előző idényben 22 bajnoki mérkőzésen védett az NB II-ben a lila-fehéreknél.
Póser nemcsak játékosként segíti majd a DVSC-t, hanem az akadémián kapusedzői feladatokat is ellát, így tapasztalatával a fiatalok fejlődéséhez is hozzájárulhat.
A debreceniek ezzel egyszerre gondoskodtak a jövőről és a rutinról, hiszen egy ígéretes fiatal kapus mellett egy olyan hálóőrt is szerződtettek, aki pályán és azon kívül egyaránt fontos szerepet tölthet be a klub életében.