← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter: Elsöprő többség támogatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt

Demokrata 2026-06-25 16:01
A kormányfő elmondta: a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló, június 30-ig tartó társadalmi egyeztetésen már sok ezer észrevétel érkezett. Ezek elsöprő többsége támogató jellegű, fontosnak tartja a közvagyon visszaszerzését, a jövőbeni korrupció ellehetetlenítését, megállítását – hangsúlyozta. Hozzátette: egyes észrevételek a hivatal hatáskörének további szigorítását tartják indokoltnak a politikusok rokonaira, barátaira vonatkozóan. Megjegyezte: egyesek „állandó testkamera felszerelését” javasolják politikusokra, és közzétennék a felvételeket is. Jelezte azt is: a hivatal által feltárt bűncselekményekről, nyomozásokról folyamatos tájékoztatást kérnének az emberek, és nagyon gyors eredményeket szorgalmaznak; sokan tesznek javaslatot a hivatal kapcsán a jogállami garanciarendszerek erősítésére, mások viszont a garanciarendszer teljes mellőzését szorgalmazzák. A miniszterelnök hangsúlyozta: büszkék arra, hogy van valódi társadalmi egyeztetés, ugyanakkor hallja, hogy egyesek rövidnek, sarkosnak, nem eléggé megindokoltnak tartják a társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslatokat. Úgy értékelt: az egyeztetési folyamat és a változás is gyors, rövid, önkorlátozó és pontos. „Nincs mismásolás, nincs félrebeszélés” – tette hozzá.
Eredeti cikk megtekintése →