← Vissza

news.bsdnet.hu

Drámai pillanatokat idézett fel Nagy Sándor: percekkel a kezdés előtt majdnem feladta

Mediapiac 2026-06-25 17:00
Élete egyik legnehezebb időszakát idézte fel Nagy Sándor a Duna Azt beszélik című műsorában. A Jászai Mari-díjas színművész elárulta, egy fájdalmas szakítás után percekkel egy előadás előtt úgy érezte, képtelen lesz színpadra lépni. A Duna Azt beszélik című műsorának nyári szünet előtti utolsó adásában nemcsak könnyed témák kerültek szóba. A műsor egyik sztárkommentelője, Nagy Sándor őszintén beszélt arról az időszakról, amikor egy magánéleti válság miatt kis híján lemondta az előadását. A Jászai Mari-díjas színművész felidézte, hogy harmincéves kora körül ért véget egy többéves párkapcsolata, ami annyira megviselte, hogy úgy érezte, nem lesz képes a közönség elé állni. „Bementem a színházba, közelgett az idő, a jelmez és a mikroport már rajtam volt, de annyira rosszul voltam attól, hogy véget ért egy többéves kapcsolatom, hogy azt éreztem, nem tudok kimenni a színpadra” – emlékezett vissza. Már csak néhány perc volt hátra a kezdésig, amikor megszólalt a hívás, hogy a kezdő szereplők készüljenek a színpadra. Ekkor azonban valami megváltozott benne. „ Jött egy kattanás a fejemben, és arra gondoltam, hogy a figura, akit játszom, jól van. Lehet, nekem is jobb lenne, ha három órára ő lennék, és legalább erre az időre jól lennék. Ez a gondolat mentette meg az előadást. Belemenekültem a karakterembe, de tényleg egy hajszálon múlt, hogy azt mondtam: ez nekem most nem fog menni ” – vallotta be. A színész szerint vannak olyan élethelyzetek, amikor a személyes fájdalmat félre kell tenni, mert a közönség számít az előadásra. Saját példáján keresztül arról is beszélt, hogy a színészet olykor menedéket is jelenthet: egy szerep néhány órára képes kiszakítani a valóságból még a legnehezebb időszakokban is.
Eredeti cikk megtekintése →